Elárverezik Napóleon fogát

Vágólapra másolva!
Kalapács alá kerül egy angliai árverésen Napóleon egyik szemfoga. A különlegesség kikiáltási ára 12 ezer euró.
Vágólapra másolva!
Forrás: tulane.edu
Forrás: tulane.edu

Kalapács alá kerül Bonaparte Napóleon egyik foga. A dél-angliai Swindon városban november 10-én tartják azt az árverés, amelyen többek között a volt francia császár egyik fogához is hozzá lehet jutni. A tulajdonos közel 12 ezer euróra tartja a vélhetően eredeti különlegességet. Ennyi lesz a kikiáltási ár.

A hírről beszámoló Dominic Winter aukciós ház ismertetője szerint egy 1817-ben, a császár halála előtt négy évvel kihúzott jobb felső szemfogról van szó. Napóleon ekkor már száműzetését töltötte Szent Ilona szigetén. Korabeli források szerint a foghúzást végző orvos nem dobta el a császári fogat, amelyet azután Napóleon egyik tábornoka, illetve annak családja generációkon keresztül őrzött.