Párizsban megtámadtak egy szlovák riportert

Vágólapra másolva!
Megtámadták és kifosztották a Párizs peremvárosában folyó utcai zavargások során a szlovák közszolgálati televízió helyszínről tudósító munkatársát. Péntekre virradóan az utcákon randalírozók négyszáz gépkocsit gyújtottak fel.
Vágólapra másolva!

Megtámadták és kifosztották a Párizs peremvárosában folyó utcai zavargások során a szlovák közszolgálati televízió helyszínről tudósító munkatársát. Martin Thumára csütörtökön este támadtak rá ismeretlen tettesek, akikről csupán annyit lehet tudni, hogy színes bőrű afrikai kamaszok voltak. A riporter éppen élő adásban volt és egy lángokban álló autóhoz közelített a kamerájával, amikor elétoppant a három kamasz, akik el akarták venni a kameráját. A riporter ösztönösen védekezett, de a túlerőben levő fiatalok leteperték a földre és elvették tőle a kamerát.

Az inzultusról a szlovák köztévé késő esti híradójában beszámoló riporter elmondta: kifosztása után visszament a városközpontba, ahol a robosztus rendőri járművekkel közlekedő rendfenntartóktól kért segítséget, ám azok rá se hederítettek, a rendőrőrsre irányították. A riporter így is tett, de a panaszának ott sem volt foganatja. Utána telefonon próbált panasz tenni, de eredménytelenül - derült ki a tudósításában, melyben a fiatal tévés azt állította, hogy a zavargások helyszínéről tudósító külföldi újságírók sokasága a tapasztalatai szerint aligha számíthat rendőri védelemre.

Párizs szegény, főként bevándorlók lakta külvárosaiban péntekre virradóra már a nyolcadik egymást követő éjszaka folytak zavargások. Péntekre virradóan a rendbontók négyszáz gépkocsit gyújtottak fel, főként a főváros vonzáskörzetében, de a korábbinál kevesebbszer tűztek össze a rendfenntartó erőkkel. A feszültség péntek hajnalban kezdett csillapodni - közölte a francia rendőrség. A francia fővárostól nyugatra fekvő Trappes településen lángra lobbantottak egy buszgarázst is, amelyben 27 busz égett ki.

A francia főváros északkeleti peremvárosában egy hete kitört zavargásokat az váltotta ki, hogy két fiatal bevándorló a rendőrök elől menekülve egy transzformátor-telepre vette be magát, ahol mindkettejüket halálos áramütés érte.