Vágólapra másolva!
"Kényelmi nők" - így hívták azt a közel 200 ezer asszonyt, akiket 1932 és a második világháború vége között rabolt el és kényszerített szexrabszolgaságra a japán hadsereg. A többnyire 14-17 éves lányokat - akikkel a történtek után 50 évvel készített interjút az Amnesty International - naponta többször megerőszakolták, megverték. A szexrabszolgák létezését a japán kormány soha nem ismerte el, a megalázott nők nem kaptak kártérítést.
Vágólapra másolva!

A második világháború előtt és a háború idején közel 200 ezer nőt kényszerített szexuális rabszolgaságra a japán hadsereg. Sokuk még csak 12-13 éves volt, amikor már munkába kellett állnia az úgynevezett komfortállomásokon. Az Amnesty International olyan nőkkel készített interjút, akiket elrabolt a japán hadsereg. Néhányuk 50 év hallgatás után mesélt a szörnyűségekről.

"Nagyon fiatalok voltunk, és nagyon szégyelltük, ami történt. Én úgy teszek, mintha soha nem történt volna meg. Megpróbálok mindent elfelejteni" - mondta a történtekről Januaria Garcia, akit 9 évesen erőszakoltak meg a japán katonák. Társa, Lola Ammonita is még csak 14 volt. "Egy japán tiszt nyolc napon át tartott a szobájában, és többször megerőszakolt. Rémült és kimerült voltam". Őt 1942-ben raboltak el, miután faluját felgyújtották, testvéreivel végeztek, apját pedig a szeme láttára kínozták meg. "Minden éjszaka ordítani tudnék" - mesélte emlékei kapcsán a fülöp-szigeteki asszony. "Orvosok, magas rangú tisztek erőszakoltak meg napjában legalább négyszer, de előfordult, hogy 15-ször" - emlékezett a borzalmakra egyik koreai társa.

Az úgynevezett "kényelmi nőket" vörös háznak nevezett laktanyákba, tulajdonképpen bordélyokba gyűjtötték a japánok, ahol a katonák hozzájuk férhettek. "A konfortállomáson senki nem beszélt koreai nyelven" - mesélt helyzetéről egy egykori koreai szexrabszolga. "Nem is volt időnk beszélgetni. Még vasárnap is dolgoznom kellett. Amikor ellenálltam, ütöttek. Soha nem mentem férjhez, saját gyerekem sincs. Inkább örökbe fogadtam nővérem fiát, mert annyiféle gyógyszert fecskendeztek belém, hogy megelőzzék a szexuális úton terjedő betegségeket, hogy inkább nem akartam teherbe esni."

"Bár alaposan kiképeztek, hogyan kerülhetjük el, hogy teherbe essünk, mégis voltak megesett lányok. Ők azonnal eltűntek" - mondta a történtekről egy másik koreai nő, aki négy évet töltött egy komfortállomáson. Elmondása szerint ütötték a főleg 14-17 éves lányokat, akiknek minden parancsot teljesíteniük kellett.

"Igazságot akarunk" - mondta szinte az összes megkérdezett nő az Amnestynek, aki a japán katonák áldozata lett. A kártérítésnél azonban mindegyikük fontosabbnak tartja, hogy a japán kormány ismerje el a második világháborúban a japán katonák által elkövetett erőszakot. "Öregek vagyunk már, mindenki tudja, mi történt, mégsem tett a japán kormány semmit" - mondta egyikük.