A francia belügyminiszter ellen tüntettek Párizsban

Vágólapra másolva!
Vidéken folytatódtak a tizenhét napja tartó franciaországi zavargások: a hétvégén összecsapások voltak a fiatalok és a rendőrök között Lyonban, Strasbourgban és Nancyban. Párizsból viszont nem érkezett hír erőszakos akcióról.  A francia főváros Latin Negyedében több száz tiltakozó követelte Nicolas Sarkozy belügyminiszter lemondását.
Vágólapra másolva!

Vidéken folytatódtak a hétvégén a franciaországi zavargások, Párizs vasárnap hajnalra nyugodt maradt. A francia rendőrség jelentése szerint az országban összesen 374 gépkocsit gyújtottak fel, és 212 személyt vettek őrizetbe. Előző éjjel 384 autó vált a lángok prédájává, és mindössze 162-t rendbontót állítottak elő.

Az éjszaka folyamán két rendőr sebesült meg, az egyiket kórházba szállították, miután a Párizstól északra fekvő La Courneuve-ben meglőtték, de állapota nem életveszélyes.

Lyonban szombaton délután robbantak ki összecsapások a fiatalok és a rendőrök között, ezzel első ízben került sor zavargásokra város központjában. Nagyobb incidensek voltak a déli Carpentras városában, ahol előző nap megpróbálták felgyújtani a helyi mecsetet, továbbá Strasbourgban és az ugyancsak kelet-franciaországi Nancyban. Ez utóbbi vársoban a rohamrendőrség (CRS) laktanyája mellett gyújtottak fel egy autóbuszt.

Párizsból nem érkezett jelentés egyetlen erőszakos akcióról sem, miután a fővárost szigorú ellenőrzés alá helyezték. Mintegy 3000 rendőrt vezényeltek ki a pályaudvarok, az Eiffel-torony és a Champs-Élysées védelmére. A párizsi prefektúra betiltott szombat reggel 10 órától vasárnap reggel 7 óráig minden nyilvános helyen való gyülekezést és rendezvényt, amely "rendbontást válthat ki, vagy arra bátoríthatja az embereket".

Engedélyezték azonban azt a történelmi diáknegyedben, a Quartier Latinben több száz fő részvételével tartott esti demonstrációt, amelyen baloldali politikai csoportok és szakszervezetek tagjai a rendkívüli biztonsági intézkedések ellen tiltakoztak. A demonstrálók követelték, hogy mondjon le Nicolas Sarkozy belügyminiszter, aki szerintük felelős az erőszak elharapózásáért, mivel többször is csőcseléknek nevezte a randalírozó fiatalokat. Hasonló, 700 ember részvételével megtartott tiltakozó rendezvény volt a dél-franciaországi Toulouse-ban is.

Országszerte mintegy 40 városban, elővárosban és kisebb városban rendeltek el éjszakai kijárási tilalmat a fiatalkorúak számára. A 18 év alattiaknak este 10 és reggel 8 között az utcán tartózkodást megtiltó településekhez csatlakozott Lyon is.