Soros szerint Koszovónak függetlenné kell válnia

Vágólapra másolva!
Soros György véleménye szerint Koszovó jövőbeni jogállása nem lehet más mint a függetlenség. A magyar származású amerikai üzletembert előző nap Tirana díszpolgárává avatták.
Vágólapra másolva!

Az amerikai milliárdos filantróp erről Albánia fővárosában beszélt szombaton. Mint hozzátette, a függetlenségnek olyan feltételekhez kell kapcsolódnia, amelyek szavatolják a jelenleg Szerbiához tartozó tartományban élő kisebbségek jövőjét és státusát.

A zömmel albánok lakta Koszovó 1999 júniusa óta ENSZ-közigazgatás (UNMIK) irányítása alatt áll. Jövőbeni jogállásáról hamarosan tárgyalások kezdődnek az ENSZ védnöksége alatt. A világszervezet megbízottjaként Martti Ahtisaari finn diplomata közvetít Belgrád és Pristina között.

Az albánok függetlenné akarnak válni, míg a kisebbségben lévő szerbek és patrónusuk, Szerbia erről hallani sem akar. Ők legföljebb az autonómiáig hajlandók elmenni. Legutóbb Vuk Draskovic szerb külügyminiszter utasította el a koszovói albánok függetlenedési törekvését.