24 halott egy iraki összecsapásban

Vágólapra másolva!
Civilek és iraki, illetve amerikai katonák - összesen 24 ember - vesztette életét egy fegyveres rajtaütésben az északnyugat-iraki Hadíszában. A támadók előbb út mellé rejtett pokolgépet robbantottak, majd tüzet nyitottak egy iraki-amerikai járőrre.
Vágólapra másolva!

Huszonnégy ember vesztette életét az északnyugat-iraki el-Hadíszában egy merényletben, illetve az azt követő tűzharcban szombaton. Előbb egy út mentén elrejtett pokolgép robbant fel egy amerikai-iraki járőr mellett, majd lázadók nyitották rájuk tüzet. Az akcióban tizenöt iraki civil, nyolc lázadó és egy amerikai tengerészgyalogos halt meg a Bagdadtól 220 kilométerre északnyugatra fekvő városban.

Az iraki és amerikai erők napok óta jelentős hadműveletet folytatnak a Szíriával határos térségben, hogy kiűzzék a lázadókat és állandó ellenőrzés alá vonják a határt.

Az amerikai parancsnokság szombat este jelentette be, hogy öt amerikai tengerészgyalogos vesztette életét a Bagdadtól 250 kilométerre északra fekvő Baidzsiben járőrözés közben. Velük is út mentén elhelyezett pokolgépek végeztek. Az iraki háború 2003. márciusi kezdete óta 2091 amerikai katona halt meg Irakban, többségük (1632-en) ellenséges támadások során.