Meghívta az USA-ba a kínai elnököt Bush

Vágólapra másolva!
George Bush megívására az Egyesült Államokba utazik Hu Csin-tao kínai államfő a közeljövőben. Az amerikai elnök a kínai kollégájával folytatott megbeszélésen adta át a meghívót. A tárgyalásokon elsősorban a Kína felé fennálló amerikai kereskedelmi deficit csökkentésének lehetőségeiről esett szó, de a két vezető beszélt Tajvanról, a kínai vallásszabadságról és az észak-koreai atomfenyegetésről is.
Vágólapra másolva!

Hivatalos egyesült államokbeli látogatásra szóló meghívást fogadott el Hu Csin-tao (Hi Jintao) kínai államfő, kommunista pártvezető, aki vasárnap Pekingben találkozott vendégével, George Bush amerikai elnökkel. Az Új-Kína hírügynökség nem közölte a tervezett látogatás időpontját. A hivatalos vizitre már szeptemberben sor került volna, akkor azonban a Katrina hurrikán pusztításai miatt elhalasztották. Kína Bush nyolcnapos ázsiai látogatásának harmadik állomása. Előzőleg Japánban és Dél-Koreában járt az amerikai elnök.

A találkozón a két ország vezetője tárgyalt az Egyesült Államok és Kína közötti, 200 milliárd dolláros kínai többletben testet öltő kereskedelmi háború kérdésköréről. Ennek kapcsán pekingi értesülések szerint a kínai vezető ígéretet tett a deficit csökkentésére és egyúttal arra, hogy Peking erőfeszítéseket tesz Washington által alulértékeltnek tartott jüannak a felértékelésére. A kereskedelmi deficit problémájával kapcsolatos az a bejelentés is, miszerint Kína hetven Boeing 737-es repülőgépet vásárol az Egyesült Államoktól - 5 milliárd dollár értékben. Az erről szóló megállapodást már alá is írták a Boeing, illetve az kínai állami importtal megbízott társaság képviselői.

A találkozón szó esett Tajvanról, ezzel kapcsolatban Hu Csin-tao megerősítette a kínai álláspontot, mely szerint azt Peking síkraszáll a Tajvani-szoros békéje és stabilitása mellett, ellenben nem tűri Tajvan függetlenségét.

Bush Kínába érkezésekor - még a tárgyalások kezdete előtt - nagyobb vallásszabadság biztosítására szólította fel ismételten a kínai vezetést. A látogatás nyitányaként az elnök és felesége helyi idő szerint vasárnap kora délelőtt egy a XI. században anglikán misszionáriusok által épített, de a kulturális forradalom alatt bezárt evangélikus templomban vett részt misén. Ezt követően kifejezte reményét, hogy a kínai kormány nem tart a keresztényektől. "Egy egészséges társadalom olyan társadalom, amelyben minden vallási irányzatot üdvözölnek"- mondta. Kínában 80 millió keresztény él, akik korlátozottan gyakorolhatják vallásukat.

A napirenden szerepelt az észak-koreai atomfegyverkezés problémaköre is. Az amerikai elnök szerint kínai partnerével egyetértettek, hogy olyan Koreai-félszigetet kell megteremteni, amely békés, stabil, és mentes a nukleáris fegyverektől. Az amerikai elnök emlékeztetett, hogy az észak-koreai atomprogramról folytatott hatoldalú tárgyalások legutóbbi fordulója során Phenjan ígéretet tett a nukleáris fegyverkezés beszüntetésére.

A kínai államfő, illetve pártvezető mellett a hivatalos program szerint Bush vasárnap találkozik Wen csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnökkel is.