Elfordulnak a királyságtól a spanyol fiatalok

Vágólapra másolva!
Soha nem volt olyan népszerűtlen a királyság intézménye a spanyol fiatalok körében, mint most - derült ki a Guardian által idézett felmérésből. A fiatalok 40 százaléka inkább köztársaság pártinak tartja magát.
Vágólapra másolva!

A spanyol királyság visszaállításának 30 évfordulója alkalmából, a hétvégén végzett közvélemény kutatásból az derült ki, hogy a spanyol fiatalok egyre nagyobb része pártolja a köztársaságot a királysággal szemben - írja a Guardian. A megkérdezettek negyede vallotta magát köztársaság pártinak.

A 18-29 éves korosztályban 5 év alatt - az előző haosnló felmérés óta - 50 százalékkal emelkedett azok száma, akik a királysággal szemben a köztársasághoz vonzódnak. A fiatalok 40 százaléka tartotta magát köztársság pártinak, ami alig marad el a királyságot támogatók arányától. Az elmúlt 30 évben ez volt az első alkalom, hogy ennyire kiegyenlített volt a királyságot és a köztársaságot pártolók aránya.

A király és a trónörökös ugyanakkor továbbra is népszerű. A megkérdezettek mindössze 4 százaléka volt rossz véleménnyel János Károlyról, míg Fülöpről csak 6 százalék mondta azt, hogy nem kedveli.