Schröder szerdán lemond mandátumáról

Vágólapra másolva!
Gerhard Schröder hivatalából távozó német kancellár szerdán lemond mandátumáról - vált ismertté nem hivatalosan Berlinben, egy nappal a történelminek ígérkező német kancellárválasztás előtt.
Vágólapra másolva!

A német parlament alsóháza, a Bundestag kedden Horst Köhler államfő javaslatára nagy valószínűséggel megválasztja kancellárnak Angela Merkelt, a kereszténydemokraták (CDU) elnökét, akinek személyében először ül majd nő a német kancellári székben.

Schröder hírek szerint a szociáldemokraták (SPD) frakcióülésén jelentette be döntését. A Der Spiegel hetilap korábban úgy tudta, hogy Schröder egy darabig még képviselő marad, csak 2006-ban válik meg mandátumától. A távozó kancellár jövőjéről annyit már elárult, hogy megírja emlékiratait, folytatni kívánja ügyvédi pályafutását, s már ki is nézett magának egy irodát.

Schröder is Merkelre kíván szavazni kedden. Angela Merkel a konzervatív uniópártok (CDU, CSU) és a szociáldemokraták nagykoalíciós kormányát kívánja vezetni. A két tábornak 448 képviselője van a 614 tagú Bundestagban, s 308 szavazat is elég Merkel megválasztásához.

Nem lenne meglepő, ha nem mindegyik uniópárti és szociáldemokrata képviselő szavazna Merkelre. Egyes szociáldemokraták neheztelnek az uniópárti képviselőkre, mert közülük az új összetételű Bundestag alakuló ülésén számosan nem szavaztak Wolfgang Thiersére, az egyik szociáldemokrata parlamenti alelnökre. Thierse ellen az a vád, hogy házelnök korában részrehajló volt.

Hétfőn személycserék voltak a frakciók élén. Volker Kauder, a CDU eddigi főtitkára vezeti majd a CDU/CSU-frakciót Angela Merkel helyett, a szociáldemokratákét Peter Struck posztjáról távozó védelmi miniszter, mert az eddigi frakcióvezető, Franz Müntefering kormánytag lesz. A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) parlamenti csoportjának új vezetője Peter Ramsauer. A csoportot élén mostanáig Michael Glos, kijelölt gazdasági miniszter állt.

Az új kormány szóvivőjének Ulrich Wilhelm volt bajor kormányszóvivőt kérte fel Merkel, a kulturális államminiszter posztjára pedig a brémai CDU-szervezet vezetőjét, Bernd Neumannt.