Kínaiak millióit fenyegeti egy benzolszennyezés

Vágólapra másolva!
Egy vegyi üzemben történt baleset miatt hatalmas benzolfolt úszik a 3,8 milliós lakosú kínai Harbin felé, a várost átszelő Szunghua folyón. A városban leállítják a vízszolgáltatást. A hatóságok eleinte karbantartási munkálatokkal indokolták az intézkedést, és csak kedden ismerték el a vegyi katasztrófát. A lakosság nagy része menekülni próbál. A benzolszint meghaladja az egészségügyi határlérték 108-szorosát.
Vágólapra másolva!

Le kellett állítani a vízellátást a 3,8 millió lakosú Harbinban, mert a Kína észak-keleti részén fekvő várost átszelő Szunghua (Songhua) folyóba veszélyes mennyiségű vegyi anyag került. A vízvezeték-hálózat kiiktatásáról már napok óta keringenek hírek Kína egyik legnagyobb városaként számon tartott településen, ám a kormányzat eleinte karbantartási munkálatokkal indokolta a tervezett lépést és pletykának nyilvánította a szennyezésről szóló híreket. Végül kedden ismerték be, hogy vegyi katasztrófa fenyegeti a várost és szerdára virradóra jelentették be a vízellátás szüneteltetését.

A vegyi anyag akkor került a folyóba, amikor a felső folyásánál lévő vegyi üzemben robbanás történt november 13-án. A robbanásnak öt halottja volt, tucatnyi embert kórházba szállítottak, és a gyár közeléből több tízezer embert kitelepítettek.

A baleset miatt körülbelül 80 kilométer hosszúságban szennyeződött benzollal a Szunghua. A Hejlungcsiang (Heilongjiang) tartománybeli környezetvédelmi hatóságok szerint a benzolszint az egészésgügyi határérték 108-szorosa, és legalább negyven órára van szükség ahhoz, hogy a mérgezett víztömeg elhagyja a várost.

Harbinban bezártak az üzletek és az iskolák, a hatóságok 16 ezer tonnányi ivóvizet szállítottak a településre palackokban és tartályokban. A lakosság pánikszerűen igyekezett minél több vizet beszerezni és elraktározni a csapok elzárásának idejére. A kormányzat szerint a vízstop négy napig tart majd, de az egyik vízmű alkalmazottja állítja, egyelőre még nincs kitűzve időpont a vízszolgáltatás visszaállítására.

Az emberek jelentős része vonattal vagy repülővel igyekszik menekülni a településről, de hatalmas a zsúfoltság: a következő két napra már nem lehet vonatjegyet kapni. A város 15 kórházában szükségterveket dolgoztak ki arra az esetre, ha mérgezett víz jutna az intézmények közelébe.

A BBC pekingi tudósítója szerint a harbini lakosok nem bíznak a kormányzati tájékoztatásban, miután először csak annyit közöltek a hatóságok, hogy a vizet csak karbantartási rutinmunkálatok miatt zárják el.

A folyó Harbintól több száz kilométerre északra az Amur folyóba ömlik. Az orosz természeti erőforrások minisztériuma szerdán megerősítette, hogy a szennyeződés veszélyt jelent a Habarovszki terület és más oroszországi térségek vízellátó rendszerére is. Szakértői becslések szerint a mérgező anyagok várhatóan november 26-án érik el a folyamot. Az orosz környezetvédelmi felügyelet helyettes vezetője, Oleg Mitvol szerint minden eszköz rendelkezésükre áll egy esetleges távol-keleti természeti katasztrófa lokalizálásához.

[origo]/MTI