Összeverekedtek az Áthosz-hegyi szerzetesek

Vágólapra másolva!
Ortodox keresztény szerzetesek vívtak ádáz ökölharcot egymással csütörtökön, a görögországi autonóm Áthosz-hegyi, ortodox keresztény kolostorköztársaságban. Sérülés nem történt. Az összetűzés a Szalonikitől 100 kilométernyire, délkeletre fekvő kolostorköztársaságban lévő, 20 rendház közül az egyik makacskodása miatt tört ki.
Vágólapra másolva!

Az ezeréves múltra visszatekintő Eszfigmenu kolostor 100 vakbuzgó szerzetese ugyanis - immár három évtizede - állhatatosan ellenzi a közeledést az ortodox egyház és a Vatikán között. A papokat a meggyőződésüktől, a világ ortodox keresztény közösségének szellemi vezetője, I. Bartolomaiosz ökumenikus pátriárka sem tudta eltéríteni, még azzal sem, hogy szakadároknak bélyegezte őket, és megparancsolta nekik, hogy távozzanak a rendházból. A szerzetesek, dacolva a pátriárka intelmeivel - és az illetékes görög közigazgatási szerv kilakoltatást elrendelő, jogerős határozatával - bevették magukat a kolostorba, s fölkészültek az ostromra.

Ennek egyik felvonása volt a csütörtöki verekedés, amelynek során munkások és más szerzetesek csákányokkal, ásókkal és feszítővasakkal próbáltak behatolni a kolostorköztársaság közigazgatási központjának irodahelyiségébe, és kipenderíteni onnan az Eszfigmenu nyolc szerzetesét.