Százakat telepítettek ki a benzolfolyó mellől Kínában

Vágólapra másolva!
Több száz embert telepítettek ki már az északkelet-kínai Szungari (Songhua) folyó mellől, amelybe száz tonnányi mérgező, rákkeltő hatású benzol került még november 13-án egy vegyi üzemből. A szennyezés Oroszország felé tart.
Vágólapra másolva!

Emberek százait telepítették eddig ki a benzollal, illetve nitrobenzollal szennyezett északkelet-kínai Szungari (Songhua) folyó partján lévő otthonaikból, mert ezeknek a vegyi anyagoknak a belélegzése is súlyosan veszélyezteti az emberi egészséget - közölték pénteken helyi tömegtájékoztatási eszközök,

A hatóságok távozásra szólították fel Niucsiatien (Niujiadian) falu lakóit, valamint a Hejlungcsiang (Heilongjiang) tartomány közigazgatási székhelyéhez, Harbinhoz (Harbin) tartozó Kuo (Guo) szigetén élőket. A helyzet súlyosságára jellemző, hogy a szennyezett térség lakóinak ivóvízellátására Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kormányfő személyesen adott utasítást.

A Szungari folyóba összesen körülbelül száz tonnányi mérgező anyag került, miután november 13-án Csilinnél (Jilin) egy vegyi üzemben robbanás történt. A kínai hatóságok napokig elhallgatták a baleset hírét, és csak azután tettek említést róla, hogy kiderült: súlyos környezetkárosító katasztrófa történt.

A kínai környezetvédelmi hatóságok ígéretük szerint minden megtesznek annak érdekében, hogy a Szungari vízének szennyezettsége minél alacsonyabb szintre süllyedjen, mire a folyó a kínai-orosz határon az Amurba ömlik. Ennek időpontjáról egyelőre ellentmondásos szakértői vélemények látnak napvilágot: a kínai fél szerint majd két nap múlva érkezik meg a 80 kilométeresre nőtt szennyfolt az Amurba, az orosz illetékesek ezzel szemben azzal számolnak, hogy ez már három-négy napon belül bekövetkezhet.

Az Amur oroszországi partvidékén a hatóságok gőzerővel készülnek a szennyezett ár fogadására. A folyó torkolatánál naponta hatszor vesznek vízmintát. Mérgezésre utaló jelet egyelőre még nem mutattak ki. A helyi hatóságok azonban máris megtiltották az Amur jégpáncél borította szakaszain a lékhalászatot, a helybeliek egyik kedvelt időtöltését, a közvetlenül a folyó mentén húzódó közutakat pedig rendőrségi kordonnal zárták le.

Kínai lapértesülések szerint csütörtökön az ország délnyugati részén lévő Csungcsing (Chongqing) vegyi üzemében ugyancsak történt egy robbanás, amelyben egy ember életét vesztette hárman megsebesültek. A település 6 ezer lakóját máris kitelepítették, mert a hatóságok benzolszennyeződés veszélyétől tartanak.