Folytatódik Szaddám Huszein pere

Vágólapra másolva!
A volt amerikai igazságügy-miniszter és a volt katari igazságügy-miniszter is Bagdadba utazik, hogy segítse a volt iraki diktátor elleni perben a védelem ellátását. Szaddám Huszeint és hét társát az emberiesség ellen követett bűncselekményekkel vádolják.
Vágólapra másolva!

Két neves külföldi jogász, Ramsey Clark volt amerikai igazságügy-miniszter és Nadzsíb al-Nauimi, Katar egykori igazságügy-minisztere utazott Bagdadba, hogy csatlakozzék a Szaddám Huszein iraki exelnök védelmét ellátó ügyvédcsoporthoz, illetve, hogy ellenőrizze azt: a vádlott bírósági tárgyalása részrehajlástól mentesen zajlik-e.

Szaddám haláláért tüntettek Bagdadban/nagyvilag/20051126szaddam.html

Az október 19-én kezdődött bírósági eljárást hétfőn folytatják, 40 napos szünet után, amelyet azért rendeltek el, hogy a védelem kellően fel tudjon készülni a periratokból.

Clark útban az iraki fővárosba, vasárnap Ammánban nyilatkozva rámutatott: katari kollégájával főként tanácsadói szerepet vállalnak, és azt hangsúlyozta: különleges jelentősége van annak, hogy tisztességes legyen az eljárás, hiszen a történelmi igazság kiderítéséről van szó.

A Szaddám Huszein érdekeit ellátó iraki ügyvédek már többször panaszt emeltek amiatt, hogy a megszálló amerikai, illetve az iraki hatóságok nem biztosítják maradéktalanul a védelmet megillető jogokat. A hónap elején kilátásba helyezték azt is, hogy beszüntetik tevékenységüket, ha nem garantálják személyi biztonságukat. A per kezdete óta ugyanis a jogászcsoport két tagját megölték.

Szaddám Huszeint és hét társát az emberiesség ellen követett bűncselekményekkel vádolják. A volt iraki rezsim vezetői által elkövetett bűnök ügyében ítélkező különleges iraki törvényszéknek összesen tizenkét vádpontban kell döntenie, ezek közül héttel már szembesítették a volt diktátort, további öt váddal a következő hónapokban kell szembenéznie.