Ítéletidő tombol Nyugat-Európában

Vágólapra másolva!
Európa több országában pusztítanak viharok. Százak rekedtek a behavazott országutakon, mások áram nélkül maradtak otthonaikban. Országutakat, vasútvonalakat, repülőtereket kellett lezárni. Olaszországban árvízveszély van.
Vágólapra másolva!

Szél- és hóviharok, árvízveszély Olaszországban

Több folyó kilépett a medréből, családokat telepítettek ki, vasútvonalakat, utakat zártak le a hétvégén Olaszországban a hirtelen lezúduló sok csapadék miatt. Az ítéletidőben egy férfi életét vesztette. Le kellett állítani a szigetekre induló hajókat is. Lezárták a bolognai repülőteret. A római Fiumicino repülőtér ugyan fogadott és indított járatokat, de az erős szél miatt több gép utasai hosszú órákat voltak kénytelenek várni. A legtöbb helyen a szél és az eső okozott gondot, de néhol, így Bolognában, Milánóban a hó bénította meg a forgalmat.

Az országban több helyen alakult ki árvízveszély, miután a több napos esőzések miatt áttörték a gátjaikat egyes közép-olaszországi folyók és patakok vasárnap. A Tevere Umbriában és Rómától északra, Lazio régióban is kilépett medréből. Az áradás eddig főleg gyéren lakott területeket érintett. A Tevere vízszintje Rómában több méternyit emelkedett, miután a folyón száz kilométerrel feljebb lévő duzzasztót megnyitották. Az Arno is megduzzadt Toscanában, de lakott területen eddig nem öntött ki. Olaszországot az évszakhoz képest nagy mennyiségű eső sújtja, és a hőmérséklet is alacsonyabb a sok évi átlagnál.

Százezrek áram nélkül Németországban

A németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban a második éjszakát voltak kénytelenek százezrek áram nélkül eltölteni a viharos téli időjárás miatt. Az RWE energiaszolgáltató szombat késő esti tájékoztatása szerint 25 településen mintegy negyedmillió ember volt áram nélkül. A kórházakban, az idősotthonokban, a szükségszállásokon áramfejlesztőket állítottak munkába. A rendőrség óvott a veszélyes sétáktól. A villamos távvezetékek a hó és a jég súlyától megroppanva veszedelmesen alacsonyan lógnak, megközelítésük életveszélyes. Lezártak egy autópályát is, mert a villamosvezeték közvetlenül a pályatest fölött himbálózott.

Belgiumban, Spanyolországban ugyancsak utakat kellett lezárni a viharok miatt. Százak rekedtek a behavazott országutakon Franciaországban, Hollandiában és Nagy-Britanniában is. A francia utakon három ember meghalt.

[origo]/MTI