Irán NAÜ-kapcsolata megszakításával fenyeget

Vágólapra másolva!
Irán azzal fenyeget, hogy megszakítja kapcsolatait a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ), amennyiben atomprogramja miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé citálják.
Vágólapra másolva!

Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter a Le Monde csütörtöki számában megjelenő, előzetesen közreadott cikkében azt írta: "Ha a Biztonsági Tanács elé utalják atomprogramját, Iránnak nem marad más választása, mint hogy teljesen újragondolja a NAÜ-höz fűződő viszonyát, beleértve a bizalomerősítő intézkedéseket is." Az iráni külügyminiszter szerint országa elidegeníthetetlen joga az atomenergia békés célú felhasználása.

Dominique de Villepin francia miniszterelnök kedden este úgy nyilatkozott, hogy lehetséges a megegyezés Teheránnal. "Az európaiak tettek egy ajánlatot, és úgy gondolom, Iránnak érdekében áll, hogy ezeket a javaslatokat elfogadja" - mondta Villepin a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva.

Kedden Dzsavad Vaidi iráni főtárgyaló arra figyelmeztette az EU-t, hogy leállítja a nukleáris programjáról tervbe vett újabb tárgyalásokat, ha az unió továbbra is azzal fenyegetőzik, hogy az ENSZ BT elé utalja az iráni atomprogramot.

Az EU három országa, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország, illetve Irán között a teheráni atomprogramról folyó tárgyalások augusztusban szakadtak meg, amikor Irán gáz halmazállapotúvá alakított át néhány tonna uránt. Az EU-trojka november 22-én javaslatot tett a tárgyalások felújítására.

A kötélhúzás hátterében az a félelem áll, hogy Irán nukleáris fegyverek gyártására használhatja atomprogramját.