Nemi erőszakkal vádolják a volt dél-afrikai elnökhelyettest

Vágólapra másolva!
Nemi erőszak okozott belpolitikai botrányt Dél-Afrikában. Az ország volt elnökhelyettesét, sokáig a következő elnöknek tekintett Jacob Zumát ugyanis azzal vádolják, hogy megerőszakolta egy fiatal nőismerősét - írja a Guardian. A politikus már a nyáron korrupciós botrányba keveredett, támogatói szerint ezek mögött a vádak mögött Thabo Mbeki államfő áll, aki riválisa az elnöki posztért folyó harcban.
Vágólapra másolva!

Belpolitikai válság bontakozott ki Dél-Afrikában, miután az ország júniusban menesztett elnökhelyettesét nemi erőszakkal vádolták meg. Jacob Zumát eddig Dél-Afrikai Köztársaság egyik lehetséges, leendő elnökének tartották, ám elemzők szerint a vádak - amelyek miatt akár életfogytiglanira is ítélhetik - mindenképpen derékba törik az annak idején Nelson Mandelával együtt raboskodó, 63 éves Zuma politikai karrierjét - írja a Guardian.

A brit lap szerint a botrányt egy hónapja robbantotta ki egy helyi újság, amelyben Zuma családjának egyik AIDS-ellenes aktivista barátja azt állította, hogy megerőszakolták, amikor Zumáék johannesburgi otthonában töltött egy éjszakát november elején. A politikus szóvivői útján elismerte, hogy volt szex közöttük, de azt állította, ez nem volt ellenére a nőnek. A vádirat szerint viszont: "Miközben a panaszos aludt, a gyanúsított bement a szobájába, és felajánlotta, hogy megmasszírozza. A nő azonban visszautasította ezt, ám a férfi lehúzta róla a paplant, majd szexuális kapcsolatot létesített vele annak akarata és beleegyezése ellenére."

A politikus ártatlannak vallotta magát a johannesburgi bíróságon tartott meghallgatását követően, ahol közölte, felfüggeszti bizonyos tevékenységeit pártján, a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszuson (ANC) belül, de megtartja pártalelnöki posztját. A bíróság 1800 fontnyi óvadék ellenében bocsátotta szabadlábra. Pere februárban kezdődik.

Zuma politikai hanyatlása azonban már a nyáron megkezdődött egy korrupciós üggyel, amelynek során fő gazdasági tanácsadója komoly mértékű csúszópénzt kért számára egy francia fegyvergyártótól. Később Zuma ellen is vádat emeltek korrupció miatt, ez a per ugyancsak jövőre indul. Júniusban ezért eltávolították elnökhelyettesi posztjából, amelyet hat éven keresztül töltött be Thabo Mbeki államfő mellett.

A sorozatos botrányok válságba sodorták az ANC-t is. A háttérben az elnöki hatalomért folyó, Thabo Mbeki jelenlegi államfő és az ANC-ben igen nagy népszerűségnek örvendő Zuma közötti küzdelem húzódik - írja a Guardian. Jelenleg előbbi áll nyerésre, pedig előtte Zuma volt az, akit a legesélyesebbnek tartottak a 2009-ben esedékes elnökválasztáson.