Secus múlttal vádolják Traian Basescu államfőt

Vágólapra másolva!
Emil Constantinescu volt román államfő kedden Bukarestben közölte: dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy Traian Basescu jelenlegi elnök az egykori kommunista titkosszolgálatnak, a Securitaténak dolgozott.
Vágólapra másolva!

Constantinescu, aki 1996 és 2000 között töltötte be az államelnöki tisztséget, a közelmúltban már a sajtónak elmondta vádjait, amelyek szerint Basescu, akárcsak Adrian Nastase volt miniszterelnök, a képviselőház mai elnöke kapcsolatban állt az egykori Securitatéval.

Keddi sajtóértekezletén Constantinescu jelezte, hogy Basescu múltjával kapcsolatosan bizonyítékai is vannak, olyan dokumentumok, amelyeket a Securitate irattárát vizsgáló országos tanács (CNSAS) elé terjesztetett. E testület számára megjelölte azokat a személyeket is, akik információkat adhatnának ez ügyben.

Constantinescu ugyanakkor hangsúlyozta: nem azzal vádolja az államfőt, hogy politikai rendőrségi tevékenységet végzett volna, legalábbis abban az értelemben, ahogyan azt a jelenleg érvényben levő törvény meghatározza. Arról van szó csupán, hogy Basescu jelentéseket írt a Securitaténak. Bukaresti hírforrások emlékeztetnek, hogy Basescu a Ceausescu-diktatúra idején hajóskapitány volt, és az országos hajózási ügynökség vezetőjeként is dolgozott Belgiumban.

Emil Constantinescu mindenesetre a CNSAS előtt kedden személyesen nyújtotta be kérését, hogy a testület vizsgálja meg újra Basescu kapcsolatát az egykori politikai rendőrséggel. Tizenkét olyan dokumentumot terjesztett elő, amelyek szerinte bizonyíthatnák Basescu együttműködését a Securitatéval. A volt államfő Theodor Stolojan elnöki tanácsadó és Adrian Nastase múltjának kivizsgálását is sürgette.

Ami Stolojant illeti, újdonság erejével ható vádakkal illette őt: szerinte Stolojant valószínűleg azért kellett a rendszerváltás utáni első két évben a pénzügyminisztérium élén tartani, mert korábban a Securitate valutatranzakciókért felelős egységének volt a vezetője, így egyedül ő ismerhette bizonyos valutaalapoknak az útját, amelyek rendeltetésük ellenére végül nem kerültek az állami költségvetés kasszájába.

Basescu azonban maga válaszolt a médiában a volt elnök vádjaira. Rámutatott: Constantinescu ugyanazokat a dokumentumokat mutatta be, amelyekkel már egykori személyi titkára, Mugur Ciuvica is megszellőztette márciusban ugyanezt a dolgot. Az ügyet azonban már rég lezárták, és bebizonyosodott, hogy nem volt tagja a politikai rendőrségnek - emlékeztetett az államfő.

Gheorghe Onisoru, a CNSAS elnöke közölte: a mostani elnök dossziéjával egyelőre nem foglalkoznak.