Többtucatnyian bennégtek egy kínai kórházban

Vágólapra másolva!
Kigyulladt egy kórház csütörtökön Kína északkeleti részén, s legalább 33 ember életét vesztette.
Vágólapra másolva!

Az Új Kína hírügynökség jelentése nem tér ki arra, hogy mi okozta a tüzet a Csilin tartománybeli Liaoyuan város központi kórházában. Az összes áldozat a betegek közül került ki. A szemtanúk arról számoltak be, hogy egyesek kiugráltak az ablakokon a tűz elől, mások az evakuálás közben haltak meg a hírügynökség szerint.

A tűz oltása öt órával a kitörés után még folyt, és további pácienseket kerestek a romok között. A sebesültek számát a hatóságok nem tudták megmondani, csak annyit, hogy "a helyzet súlyos".

Az év első 11 hónapjában 222 ezer tűzeset volt Kínában, ami 2048 ember halálát követelte és 1,23 milliárd jüan (152 millió dollár) kárt okozott.