Hóviharok tombolnak Európában

Vágólapra másolva!
Közlekedési nehézségeket okozott Európa-szerte a csütörtök reggelre lehullott hó. Svédországban több ezer háztartás maradt áram nélkül, Németországból késve indulnak a repülőgépek, Olaszországban pedig több utat lezártak a hóesés miatt.
Vágólapra másolva!

Svédország déli részén a hóvihar közel négyezer háztartásban okozott áramszünetet. Dánia déli és keleti részén a hatóságok az erős szél, a havazás és a jeges utak miatt azt tanácsolták a lakosoknak, hogy, maradjanak otthon. Koppenhágától száz kilométerre délre a mentőautók katonai járművek segítségével tudtak csak átjutni a két méteres hótorlaszokon.

Csütörtök reggelre óriási hómennyiség hullott Felső-Ausztriára is. Salzkammergutban az egyméteres hótakaróra újabb húsz centiméter esett. A mellékutak nehezen járhatók, de komolyabb balesetek nem történtek.

Az erős havazás nehezítette a közlekedést csütörtök reggel Németország keleti és északi részén. A közutakon néhány koccanásos baleset történt, a légi közlekedésben késésekkel kell számolni.

Változatlanul havazott csütörtökön Olaszországban is. Az A1-es autópálya több szakaszán kötelezővé tették a hólánc használatát, főként az Appenninnekben. Olaszországban szerdán és csütörtökön több autóutat is le kellett zárni. Firenzében gyakorlatilag megbénult a közlekedés, a város repülőterét szerdán öt órára be kellett zárni. Lombardiában ketten fagytak meg, a római Termini főpályaudvaron pedig egy hajléktalan halálát okozta a kihűlés.