Öt halottja van a hóviharnak Szlovákiában

Vágólapra másolva!
Mintegy hatvan gépkocsit érintő baleset történt  egy szlovák autópálya-szakaszon, öt ember meghalt, 30 megsérült. A szűnni nem akaró hóvihar számos települést elzárt a külvilágtól, a Tátra több pontján kritikusak az útviszonyok, ezért a szlovák illetékesek arra kérik a síelni, vagy szilveszterezni indulókat, hogy alaposan fontolják meg az utat.
Vágólapra másolva!

Szlovákiában a rossz látási viszonyok és a tömeges koccanások miatt mindkét irányban le kellett zárni a Pozsony és Nagyszombat közti autópályát. Az alig ötven kilométeres szakaszon mindkét irányban több ráfutásos, mintegy hatvan gépkocsit érintő baleset történt. Öt ember meghalt, 30 megsérült.

A csütörtök este óta szűnni nem akaró hóvihar számos települést elzárt a külvilágtól, és rendkívüli fennakadásokat okozott a közlekedésben. A rendőrség illetékese bejelentette, nem engedik belépni az országba azokat a járműveket, amelyeken nincs téli gumi.

A hóvihar miatt egy időre lezárták a Pozsonyból Bécsbe vezető út egyik pozsonyi határátkelőjét és a közúti átkelőt Dunacsúnnál Magyarország irányában. Alaposan mérlegelniük kell az elindulást azoknak, akik arra készülnek, hogy a szlovákiai hegyekben töltik a szilvesztert és az újesztendő napját. Elindulni terepjáróval sem ajánlatos.

Az Alacsony-Tátrában kora este kritikusak voltak az útviszonyok, éjszakára a Magas-Tátrában is hasonló, vagy ennél is kedvezőtlenebb közlekedési állapot alakul ki. A Magas-Tátra lábainál fekvő liptószentmiklósi járásban (Liptovsky Mikulás) az utak nehezen, de még járhatók voltak, a magasan fekvő tátrai szállodák megközelítése azonban már kockázatos, sok a járhatatlan szakasz.

A hegyekben nagy a lavinaveszély, a téli sportolás lehetőségei korlátozottak, a sípályák veszélyesek, a sífelvonók többsége nem működik.

A vasúti közlekedésben is komoly fennakadások voltak, a vonatok két-három órákat késtek. Az ítéletidő miatt a pozsonyi repülőteret is lezárták.