Részt vennének a szunniták az iraki kormányban

Vágólapra másolva!
A legjelentősebb szunnita pártszövetség bejelentette, hogy részt venne az iraki egységkormányban. A szövetség korábban a december 15-ei parlamenti választás megismétlését követelte.
Vágólapra másolva!

A legjelentősebb iraki szunnita arab pártszövetség hétfőn bejelentette, hogy kész részt venni egy nemzeti egységkormányban a kurdok és a síiták oldalán.

A koalíciós kormányról szóló megállapodásról, amely az Iraki Egyetértés Frontjának képviselői és Maszúd Barzani, az észak-iraki Kurdisztán elnöke közötti találkozón született, Adnán al-Duleimi, a pártszövetség vezetője számolt be.

A három nagy szunnita politikai szervezet alkotta Iraki Egyetértés Frontja mostanáig a december 15-i parlamenti választás megismétlését követelte arra hivatkozva, hogy a szavazást széles körben csalások és megfélemlítések jellemezték. A hétfőn nyélbe ütött megállapodás kivezető utat kínálhat a politikai zűrzavarból, amely a vitatott választás óta eluralkodott az arab országban.