Elfogtak egy feltételezett gázai túszejtőt

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vette a palesztin rendőrség a Gázai övezetben a múlt héten túszul ejtett - később elengedett - három brit állampolgár egyik feltételezett elrablóját. Palesztin fegyveresek tiltakozásul megrohamoztak egy kormányzati épületet Rafahban.
Vágólapra másolva!

Szemtanúk elmondása szerint a gyanúsítottat kedd este fogták el polgári öltözéket viselő palesztin rendőrök a Gázai övezet és Egyiptom határán fekvő Rafahban. A férfit betuszkolták egy rendszám nélküli autóba és elvitték kihallgatásra. Palesztin biztonsági forrásból megerősítették az őrizetbe vételt.

A gyanúsított az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai radikális palesztin szervezet tagja. A szervezet a palesztin területeken kormányzó, Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah mozgalom fegyveres szárnya.

Tiltakozásul az őrizetbe vétel miatt a radikális szervezet mintegy húsz fegyverese kedd este előbb lövöldözni kezdett és gumiabroncsokat gyújtott fel Rafahban, majd elfogott társuk szabadon bocsátását követelve megostromolta a palesztin belügyminisztérium helyi kirendeltségét. A személyzet az incidens idején már nem tartózkodott az épületben - közölték szemtanúk.

Kate Burtont, a Sarafi az al-Mezan emberi jogi szervezet brit munkatársát és szüleit múlt szerdán rabolták el Rafahban ismeretlen fegyveresek, akik pénteken bocsátották szabadon túszaikat. A szeptemberi izraeli kivonulás után egyre kaotikusabbá váló Gázai övezetben több külföldit ejtettek már túszul, azonban rendszerint váltságdíj fejében néhány órán belül sértetlenül szabadon engedték őket. Burton és szülei voltak az első olyan túszok, akiket néhány óránál tovább tartottak fogva.