Már 12 halott a német jégcsarnokban

Vágólapra másolva!
Szerda hajnalban megtalálták a németországi beomlott jégcsarnok a 12. halálos áldozatát. A mentőalakulatok még három embert keresnek a romok alatt, akik feltehetően már nem élnek.
Vágólapra másolva!

Szerda hajnalban újabb áldozat holttestét találták meg a mentőalakulatok a németországi Bad Reichenhall jégcsarnokának beomlott tetőzete alatt, ezzel 12-re nőtt a szerencsétlenségben elhunyt emberek száma. Az áldozat személyazonosságát még nem sikerült megállapítani. A mentőalakulatok további három embert keresnek még a romok alatt, életben maradásukhoz kevés reményt fűznek.

Szerdán hajnalban újult erővel folytatódott a kutatás. A mentők munkáját megkönnyítette, hogy a havazás időközben alábbhagyott. Az éjszaka folyamán 200 főnyi mentőalakulat nehézgépekkel és nyomkereső kutyákkal kutatott a romok között. A munkálatokat kedden délután átmenetileg fel kellett függeszteni, mert előbb el kellett távolítani a mentést akadályozó romdarabokat.

A halottak között több gyerek és kamasz volt, két fiú és öt lány életkora kilenc és tizenkét év között volt. A sebesültek száma 34.