Kilencvenhárom éves korában elhunyt szombaton a Hét év Tibetben című könyv írója, Heinrich Harrer osztrák hegymászó, kutató, a Dalai Láma egykori oktatója.
Kilencvenhárom éves korában elhunyt szombaton Heinrich Harrer, akinek nevét 1938-ban kapta szárnyára a világhír, amikor elsőként mászta meg a svájci Alpok egyik legnehezebbnek tartott csúcsát, az Eiger északi falát. Ezt követően egy közös német-osztrák expedíció tagjaként Indiába utazott, hogy feljusson a Himalája egyik nyolcezres csúcsára, a Nanga-Parbatra. A hegycsúcs meghódítása után Karacsiba visszatérő expedíció tagjait a britek internálták: időközben ugyanis kitört a II. világháború, és Nagy-Britannia hadat üzent a hitleri Németországnak.
Harrernak és egyik társának 1944-ben sikerült megszöknie a hadifogságból, és 21 hónapig tartó, 2000 kilométeres gyalogút és 31 hegyi szoros leküzdése után 1946-ban eljutottak Lhászába, az akkor még független Tibet fővárosába. Az ottani kormány barátian fogadta a két európait, és munkát biztosított nekik. Így lett Harrer az akkor 11 éves Dalai Láma oktatója és tanácsadója.
A lámák országában töltött éveit Hét év Tibetben című könyvében örökítette meg, amely 1952-ben jelent meg, s rögtön hatalmas siker lett: több mint 40 nyelvre fordították le. A könyv alapján Jean-Jacques Annaud által forgatott azonos című film, Brad Pitt főszereplésével, szintén világsikert aratott 1996-ban. Tibet kínai annektálása után Harrer visszatért Európába, s még számos, részben igen nehéz hegyi expedícióban vett részt. Ennek során 40 dokumentumfilmet forgatott.
A Hét év Tibetben forgatása idején derült fény Harrer náci múltjára. Az akkor már 83 éves férfi beismerte, hogy a 30-as években tagja volt mind az SA-nak, mind az SS-nek, mind pedig a náci pártnak(NSDAP). Sikerült azonban bebizonyítania, hogy tagsága mindvégig "passzív" volt, és kizárólag megalkuvásból lépett be a három szervezetbe.
(MTI)
Újra eladták a melaminos tejpor egy részét KínábanÚjra eladták a 2008-as melaminbotrányban megsemmisítésre ítélt tejpor egy részét Kínában. A rendőrök 170 tonna szennyezett tejpor nyomára bukkantak a kínai sajtó ...
"Jó, hogy a cigányok megijedtek"
Vádat emeltek a kiskunlacházi tinilány meggyilkolásával gyanúsított férfi ellen. A helyiek kétkednek és félnek.
A lakás is rámehet a közös költségre
Egyre többen spórolnak a közös költségen, pedig ha hathavi összeg főlé nő a tartozás, akár a lakás elvesztésével is járhat a fizetés elmaradása.
Miért maradt meg a hajunk?
Mi okozta az evolúciós szőrtelenítést? Mi- lyen előnyöket jelent számunkra a nagy- részt szőrtelenné vált testfelület? Miért maradt meg a hajunk, és mit hoz a jövő?