Földrengés rázta meg Dél-Görögországot

Vágólapra másolva!
A Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földrengést észleltek Görögország déli részén vasárnap délelőtt. Személyi sérülésről egyelőre nem érkeztek hírek, de az erős földmozgások több épületben és Kíthira repülőterében is kárt tettek.
Vágólapra másolva!

Nagy erejű földrengés rázta meg vasárnap Görögország déli részét. Személyi sérülésekről nem érkezett jelentés. Az első tudósítások szerint csak kisebb károk keletkeztek Kíthira repülőterén és Kréta szigetének épületeiben. Athénban több ház is alaposan kilengett, de onnan nem jelentettek károkat.

A földmozgás ereje a Richter-skála szerint 6,9-es volt - közölte az Athéni Geodinamikai Intézet. A rengés epicentruma az Égei-tengerben, Athéntól 200 kilométernyire délre, Kréta és Kíthira szigete között volt, az utóbbihoz közelebb. Körülbelül hét másodpercig mozgott a föld. Érezték Kairóban, Ammánban és Szicília több részén is, különösen Catania környékén. Az olasz csizma déli részén lévő Bariból és Nápolyból is jelezték, hogy érezhető volt a földmozgás.

Görögországban gyakoriak a földrengések, az Európában mért rengések fele erre az országra összpontosul. 1999 szeptemberében 5,9-es erősségű földrengés sújtotta a görög fővárost; akkor 143 halálos áldozata volt az elemi csapásnak, és 60 ezren váltak miatta egy időre hajléktalanná.