Tehetetlenek voltak a hatóságok a mekkai tumultusnál

Vágólapra másolva!
362-re emelkedett a mekkai zarándoklaton csütörtökön történt tülekedés áldozatainak száma, 289 zarándok megsérült. A hatóságok szerint nem lehetett volna a mostaninál szigorúbb biztonsági lépéseket bevezetni a tömeggel szemben.
Vágólapra másolva!

A szaúdi hatóságok visszautasítják azokat a vádakat, amelyek szerint megelőzhették volna a csütörtöki tülekedést a Mína-völgyben, ahol a legfrissebb adatok szerint 362 muzulmán zarándokot tapostak agyon. A belügyminisztérium szerint, ha szigorúbb szabályok lettek volna életben, még többen is meghalhattak volna. Manszúr at-Turki tábornok, szaúdi belügyi szóvivő közölte, az emberek úgy fejezik be zarándoklatukat, ahogy gondolják, és ilyenkor csak korlátozottan lehet féken tartani a tömeget rendőri erővel.

Eközben a hozzátartozók között eddig azonosítatlan holttestekről készült felvételeket köröztetnek.

A tülekedés akkor alakult ki, amikor zarándokok nagy tömege járult a Mína-völgyi három oszlophoz, amelyek az ördögöt jelképezik. Az ördög megkövezéseként is ismert rituálé során kövekkel dobálják meg ezeket az oszlopokat. Az oszlopokat két szinten is meg lehet közelíteni, egyrészt a talajszinten, másrészt egy hídon - hogy egyszerre minél több zarándok férjen oda. A halálos tülekedés a Dzsamarat-híd feljáratánál történt. Az oda tartó tömeg előtt csomagok estek le a távozó buszokról, és ezek akadályozták a tömeg haladását. Az emberek elbotlottak, majd az utánuk jövők átestek rajtuk.

A halottakon kívül legalább 289 ember sérült meg a szerencsétlenségben. Az áldozatok főleg közel-keleti és ázsiai muzulmánok voltak, legalább 100 egyiptomi, 30 pakisztáni, 26 indiai, két indonéz és két brit volt közöttük - írja a BBC News. A tülekedés idején becslések szerint több mint kétmillió ember igyekezett részt venni a rituáléban.

Nem ez az első szerencsétlenség az idei zarándoklaton, néhány nappal korábban egy hotel omlott össze Mekkában, a romok alatt 70 muszlim hívő lelte halálát. A hadzs - az Allah kizárólagosságába és egyetlen prófétájába, Mohamedbe vetett hit, a napi ötszöri ima, a jótékonykodás és a böjt mellett - az egyike az iszlám vallás öt alappillérének. Egy muzulmánnak életében legalább egyszer részt kell vennie rajta.