Cáfolják a romániai CIA-börtönök létezését

Vágólapra másolva!
Cáfolta Mihai-Razvan Ungureanu román külügyminiszter csütörtökön, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos börtönöket működtetett volna Romániában.
Vágólapra másolva!

Egy bécsi pódiumbeszélgetésen a bukaresti diplomácia vezetője a szó legszorosabb értelmében becsületszavát adta arra, hogy országában nem voltak titkos CIA-börtönök. Újságírói kérdésre válaszolva elképzelhetetlennek nevezte, hogy a CIA a román kormány tudta nélkül politikai foglyokat hallgatott volna ki román területen. "A demokráciákban a titkosszolgálatok demokratikus ellenőrzés alatt állnak" - fogalmazott a külügyminiszter, aki hangoztatta, hogy hónapok óta igyekszik mindezt bizonyítani a sajtónak. "Minél őszintébb valaki, s minél inkább törekszik az igazság kifejtésére, annál kevésbé hisznek neki" - panaszkodott Ungureanu.

A külügyminiszter ugyanakkor védelmébe vette azt a megállapodást, amelyet a román kormány a közelmúltban írt alá az Egyesült Államokkal amerikai támaszpontok romániai létrehozásáról. Ezzel összefüggésben utalt a " potenciálisan instabil" politikai helyzetre a Fekete-tenger térségében.