Felfüggesztették a szerbiai jegybanki alelnököt

Vágólapra másolva!
Radovan Jelasic szerbiai jegybankelnök pénteken minden hatáskörétől megfosztotta a korrupció gyanújába keveredett Dejan Simic jegybanki alelnököt. A férfit százezer euró csúszópénz elfogadásával vádolják.
Vágólapra másolva!

Jóllehet a belügyminisztérium egyelőre bűnvádi feljelentést sem tett Simic ellen, Jelasic javasolta a jegybanki tanácsnak, hogy mentse fel az alelnököt posztjáról, és minden tisztségéből olyan intézményekben, amelyekben a központi bankot képviseli.

Simicet, illetve Vladan Zagradjanint, a szerb kormányt ellenzékből támogató Szerbiai Szocialista Párt igazgatóját szerdán tartóztatták le. A jegybankelnököt azzal gyanúsítják, hogy százezer euró csúszópénzt fogadott el Zagradjanin közvetítésével. A belgrádi média úgy tudja, hogy a belgrádi Exporthitel Bank részvényese, a TBI csoport akarta lepénzelni a jegybanki alelnököt. A szóban forgó pénzintézettől tavaly februárban vonta meg a működési engedélyt a központi bank, a megvesztegetők pedig vissza akarták szerezni a működési engedélyt.

Radovan Jelasic és Mladjan Dinkic is egyetértett abban, hogy a korrupciós botrány rendkívüli módon árt a jegybank tekintélyének, ezért a nyomozóhatóságoknak mihamarabb tisztázniuk kell az állítólagos bűnügyet. Dinkic azonban kedvező hatást is vár a letartóztatásról, mint mondta: jobb napok várhatók, mert a rendőrség elkezdte letartóztatni a törvényszegőket, és nem tesz kivételt olyan személlyel sem, akinek pártja hatalmon tartja a Kostunica-kormányt.

Jóllehet a gyanúsítottat Jelasic javasolta az alelnöki posztra, jegybankelnök nem érez személyes felelősséget az esetért. Mint mondta: egészében felelős a nemzeti bank működéséért - amely jelentős eredményekkel dicsekedhet -, de nem egyes személyek cselekedeteiért, amelyek ráadásul az intézményen kívül történnek.

Radovan Jelasic rámutatott: a jegybankban egy döntést sem függ egyetlen embertől, hanem kizárólag több tagú testületektől, a jegybank tanácsától, a monetáris bizottságtól és a bankok ellenőrzését végző bizottságtól. Hangsúlyozta, hogy ez vonatkozik a bankok működési engedélyének megvonására is.