Kőzápor elől bújnak az ENSZ-katonák a kakaó országában

Vágólapra másolva!
Továbbra sem csillapodnak az összetűzések Elefántcsontparton, ahol fiatalok hétfő óta sakkban tartják az ENSZ békefanntartóit - írja a BBC. Tüntetők ezrei vonult az utcára azt követően, hogy az ENSZ megbízottai a parlament feloszlatását javasolták. Az elnökkel szimpatizáló fiatalok kőzáporára könnygázzal válaszolnak az ENSZ egységei.
Vágólapra másolva!

Autógumikat gyújtanak fel az Elefántcsopart fővárosában lévő ENSZ-központ előtt a feldühödött fiatalok. Kőzáporukra a békefenntartók könnygázzal válaszolnak - írja a BBC. Bár Abidjanban zajlik az élet, az utcákat már nem az ENSZ, hanem a Laurent Gbagbo elnökkel szimpatizáló tömeg ellenőrzi.

A világ legnagyobb kakaótermelőjének számító nyugat-afrikai országban azután kezdődtek zavargások, hogy az ENSZ ellenőrei hétfőn a lejárt mandátumú parlament feloszlatását javasolták. Az országban a 2002-es katonai puccs óta bizonytalan a politikai helyzet. Bár az ENSZ tavaly jóváhagyta Gbagbo elnöki megbízatásának 12 hónappal való meghosszabbítását, a parlamentet nem tekinti már legitimnek. A választásokat tavaly kellett volna megrendezni, de a bizonytalan helyzet miatt elhalasztották a voksolást.

Gbagbo nyugalomra intette híveit, és mindenkit felszólított, hogy térjen vissza munkájához. Támogatóit azzal biztatta, hogy a parlament feloszlatásáról csak ő vagy miniszeterelnöke dönthet. Az elnök hívei a 7500 ENSZ-békefenntartó és francia katona távozását követelik, a francia védelmi minisztérium azonban visszautasította ezt a lehetőséget a BBC szerint. Eddig mindössze 300 katonát vontak vissza az ország nyugati részéből, ahol az összetűzésekben legkevesebb 4 tüntető meghalt.