Tovább feszíti a húrt atomügyben Irán

Vágólapra másolva!
Újabban az urándúsítás felújításával fenyegetőzik Irán, amelyet atomprogramja újraindítása miatt ENSZ-szankciókkal fenyeget több nyugati állam. Iránnak ez már nem az első fenyegetőzése azóta, hogy önkényesen újranyitott atomlétesítményei miatt az ENSZ BT elé akarják vinni ügyét.
Vágólapra másolva!

Irán azonnal felújítja teljes körű urándúsítási programját, ha az ENSZ Biztonsági Tanács elé utalják nukleáris programjának ügyét - jelentette ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ) delegált képviselője Ali Asgar Szoltanije. Az Iráni kormányra növekvő nemzetközi nyomás nehezedik annak érdekében, hogy hagyjon fel nukleáris tevékenységével, amely egyes államok szerint katonai célú. Irán ezt tagadja, és ragaszkodik a nukleáris program jogához.

Az Iránnal nukleáris programja miatt folytatott vita azt követően erősödött fel, hogy Teherán a közelmúltban megnyitott három, két éve lezárt atomlétesítményt, és megnövekedett energiaigényére hivatkozva bejelentette: újabb atomerőművek építését tervezi. A vezető nyugati államok azóta egyre erősebben követelik, hogy marasztalják el Iránt az ENSZ BT-ben, jóllehet erről még meg kell győzniük az oroszokat és a kínaiakat. Egyes - amerikai - politikusok már a katonai erő alkalmazását is pedzegették. A fenyegetésre Irán is fenyegetéssel válaszolt, legutóbb azzal fenyegetőzött, hogy szakít a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel.

Washington, London és az elképzeléseiket támogató európai államok szerint az iráni atomprogram azért veszélyes, mert nincs garancia arra, hogy Teherán nem használja majd harcászati célokra a dúsított uránt. Irán azonban azt állítja, atomprogramja csakis békés célokat szolgál.

MTI/[origo]