Italo-western: büntetlenül le lehet lőni a rablót Itáliában

Vágólapra másolva!
A jövőben Olaszországban büntetlenül lelőhetik a polgárok a rablókat és betörőket önmagukat és javaikat védve, miután az olasz parlament kedden elfogadta a jogos védelem körét kiterjesztő törvénymódosítást.
Vágólapra másolva!

Az új szabályozás értelmében a rablások és betörések áldozatai jogszerűen használhatnak lőfegyvert vagy kést a saját lakásukban, munkahelyükön vagy üzletükben a bűnözőkkel szemben akár emberélet, akár javak védelmében.

A jogszabály-módosítást a szélsőjobboldali populista Északi Liga szorgalmazta. Az olasz kormánypárt korábban a nemi erőszak tetteseinek kasztrálását javasolta. Új elképzelésével azután állt elő, hogy Olaszországban sorozatban olyan ügyek kerültek a lapok címoldalára, amelyekben boltosok ellen emberölés miatt emeltek vádat, mert megölték kirablóikat.

Az olasz balközép ellenzék, amelynek parlamenti képviselői a vadnyugatinak nevezett törvény ellen szavaztak, az önbíráskodás rég letűnt intézményének a feléledését látja a törvénymódosításban.