A Fatah hívei az utcán ünneplik választási "győzelmüket"

Vágólapra másolva!
A Fatah kormányzó palesztin párt hívei Gáza utcáin ünnepelték "győzelmüket", míg a rivális Hamász listavezetője a radikális szervezet egyértelmű előretöréséről beszélt szerdán este a palesztin parlamenti választások után.
Vágólapra másolva!

A szavazóhelyiségből kilépő emberek megkérdezésén alapuló - nagy hibahatárral készített - első exit poll felmérések szerint a Fatah győzött, míg fő vetélytársa, az iszlám alapokon álló Hamász radikális szervezet erős másodikként futott be a választásokon. Később közzétett felmérések szerint a Fatah elvesztette abszolút többségét a 132 fősre bővülő új palesztin parlamentben.

Gáza központjában a Fatah több tucat híve szerda este dudaszóval és a levegőbe lövöldözve ünnepelte a palesztin területeken eddig kormányzó párt győzelmét. A fegyvereseket körülvevő tömeg pedig örömében táncolt és dalra fakadt, illetve autókon körözött a környéken.

Iszmáil Hanije, a Hamász listavezetője viszont - első biztos információikra hivatkozva - arról beszélt újságíróknak, hogy a radikális szervezet a szavazatszerzés tekintetében jelentősen és egyértelműen előretört a Fatahhal szemben. Hanije csak legyintett a Fatah győzelmét jósoló az exit poll felmérésékre, mondván hogy "ezek csak közvélemény-kutatások".

Ismét parlamenti képviselővé választották Száeb Erekátot, az Izraellel folytatott tárgyalások palesztin miniszterét, aki külföldön a Palesztin Hatóság egyik legjobban ismert "arca". Erekát lakóhelyén, Jerikó városában indult a Fatah képviselőjelöltjeként, s mint szerda este újságíróknak elmondta, a szavazatok kétharmadát megszerezve súlyos vereséget mért fő vetélytársára, a Hamász támogatását élvező jelöltre.

A palesztin parlamenti választások hivatalos eredménye csütörtökre vagy péntekre várható a központi választási bizottság közlése szerint.