Újabb húsbotrány Németországban

Vágólapra másolva!
Dagad az újabb német húsbotrány, amelynek középpontjában ezúttal a passaui Berger cég, Európa legnagyobb, vadhússal kereskedő vállalata áll.
Vágólapra másolva!

A Deutschlandfunk rádióállomás pénteki jelentése szerint a Bergertől származó romlott vadhús bukkant fel Rajna-Pfalz, Észak-Rajna-Vesztfália és Hessen tartományban is, külföldön pedig Ausztriában. A bécsi egészségügyi minisztérium elrendelte tizenkét Berger-termék kivonását a forgalomból.

A visszaélésekre egy más ügy kapcsán derült fény: a hatóságok külföldiek esetleges szabályellenes foglalkoztatása iránt érdeklődtek. Kiderült, hogy a Berger cég magyar munkások után nem fizette szabályszerűen a társadalombiztosítási járulékot.

A passaui romlott termékek ügyében az ügyészség is elkezdte a vizsgálódást. A bajor hatóságoknak állítólag másfél éve vannak információik a Bergernél folyó manipulációkról. A cég ellen felhozott leggyakoribb vád, hogy lejárt szavatosságú, vagy felolvadt mélyhűtött vadhúst újrafagyasztották, illetve csomagolták, majd új szavatossági határidővel látták el a terméket.

Az ellenőrök szalmonellával fertőzött húst is találtak, általában is gyomorforgatónak találták a higiéniai körülményeket. Az üzemen belüli elektronikus postaforgalom küldeményei között kutatva olyan üzenetre is rábukkantak, amelyben valaki azt kérdezte: "Tényleg csináljak vadkacsából fácánt?"