Két éven belül távozik Tony Blair

Vágólapra másolva!
Két éven belül távozik posztjáról Tony Blair brit miniszterelnök, és átadja helyét a már régóta utódjaként számon tartott Gordon Brownnak, a jelenlegi pénzügyminiszternek. Erről Blair egyik politikai bizalmasa beszélt vasárnap.
Vágólapra másolva!

David Blunkett volt belügyminiszter a BBC tévé Sunday AM című vasárnapi politikai magazinműsorában azt mondta: a váltás ügyében "új keletű egyetértés" született Blair és Brown között. A döntés arról, hogy ez "egy vagy két év múlva" történik-e meg, "ésszerű folyamat" eredménye lesz - mondta.

A brit politikai közvélemény és a sajtó évek óta tényként kezeli, hogy Blairt legfőbb belső hatalmi vetélytársa, Gordon Brown követi a Downing Street 10.-ben, a váltás időpontjára ennél egyértelműbb utalás eddig még nem hangzott el.

A brit kormányfő belpolitikai rekordot döntött azzal, hogy tavaly májusban egymás után harmadszor nyerte meg a választásokat az 1997 óta kormányzó baloldali Munkáspárt élén. Blair ugyanakkor már hónapokkal a választások előtt, a brit belpolitika történetében példátlan módon hivatalosan bejelentette, hogy negyedszerre nem ő kívánja választási csatába vezetni a Munkáspártot, vagyis a következő, 2009-ben vagy 2010-ben esedékes választások előtt távozik. Azzal azonban, hogy sem akkor, sem azóta nem közölte távozásának valószínű időpontját, a sajtóbeli találgatások máig sem csillapodó özönét indította el.

Brown és Blair több mint tíz éve tartó, már ellenzékben elkezdődött hatalmi vetélkedéséről legendák keringenek a londoni kormányzati negyedben és a sajtóban. Brown állítólag azzal a feltétellel engedte át a jelenlegi kormányfőnek a Munkáspárt vezéri és miniszterelnök-jelölti posztját 1994-ben, amikor John Smith addigi pártvezér váratlanul elhunyt, hogy ha a Labour kormányra kerül, Tony Blair "bizonyos idő után" átadja neki a kormányrudat.

Blair három hete, ugyanabban a BBC-műsorban, amelyben most Blunkett nyilatkozott, első ízben maga is egyértelmű utalást tett arra, hogy Gordon Brownt tekinti utódjának.