Szaúdi sólymokban is megjelent a madárkór

Vágólapra másolva!
Szaúd-arábiai sólymokban is felfedezték a madárinfluenza H5-ös törzsét. Azt még nem tudni, hogy a legveszélyesebb H5N1-es vírusfajtáról van-e szó, de 37 vadászsólymot már leöltek. Törökországban eközben három beteg kivételével hazaengedték az összes madárinfluenzával kezelt embert.
Vágólapra másolva!

A madárinfluenza H5-ös vírustörzsét fedezték fel Szaúd-Arábiában vadászsólymokban, a vadászati idény végén elvégzett rutinvizsgálatok során - közölte vasárnap a szaúdi mezőgazdasági minisztérium.

Összesen harminchét vadászsólymot pusztítottak el, miután a vizsgálatok kimutatták, hogy a madártelepeken öt madár megfertőződött a H5-ös vírustörzzsel. A SAP szaúdi hírügynökség szerint a madarakból vett mintákat nemzetközi laboratóriumokba küldték további vizsgálatokra, hogy kiderüljön, bajon a veszélyesebb H5N1-es vírust kapták-e el a madarak. A H5N1 több tucatnyi ember halálát okozta 2001 óta, legutóbb négy gyerekét Törökországban.

Eközben Törökországban elhagyhatta a kórházat csaknem az összes olyan beteg, aki a madárinfluenza H5N1 vírusával fertőződött meg. Összesen 21 embernél azonosították a H5N1 vírust az előzetes vizsgálatok, közülük négyen belehaltak a betegségbe. További kórházi kezelésre három ember szorul, 14-en viszont távozhattak - közölte a kormányzati madárinfluenza-válságközpont. A három beteget a kelet-törökországi Vanban és Erzurumban tartják kórházban.

Mehdi Eker mezőgazdasági miniszter szerint a fertőzések száma csökkenőben van az országban, ahol eddig másfél millió szárnyast öltek le, hogy gátat vessenek a vírus terjedésének.

Pénteken a török egészségügyi minisztérium közölte, hogy az Egészségügyi Világszervezet nagy-britanniai referencialaboratóriuma a 21 esetből 12-ben megerősítette, hogy a H5N1 vírusról van szó, a másik kilenc beteg mintáit még vizsgálják.