Jelentős iraki csapatkivonás várható idén

Vágólapra másolva!
Gőzerővel folyik az Irakban állomásozó külföldi katonák kivonásának szervezése - írja a Times. Idén várhatóan harmadával csökken az idegen haderő az országban, 2007 végére a csapatok nagy részét kivonják.
Vágólapra másolva!

Akár harmadával is csökkentheti az Irakban állomásozó katonák létszámát az USA és Nagy Britannia - írja a brit Times. A bejelentést pár nappal azután közölték, hogy életét vesztette Irakban a századik brit katona. Gordon Pritchard tizedes életét egy járműve mellett felrobbantott bomba oltotta ki a dél-iraki Umm Kaszr közelében.

Szerdán Jack Straw külügyminiszter jelentette be, hogy komoly megbeszélések folynak arról, milyen ütemben vonják ki a katonákat a britek ellenőrizte iraki térségekből és adják át ezt a faladatot a helyi biztonsági erőknek. A Times szerint a brit és amerikai katonai vezetők már régebb óta dolgoznak a részletes kivonulási terveken, melyeket várhatóan az új iraki kormánynak adnak át, amely a jövő hónapban állhat fel.

Muvaffak al-Rubaije az ellenőrzés átadását koordináló iraki-koalíciós közös bizottság vezetője szerint az év végére a jelenlegi 160 ezerről 100 ezer alá csökkentik a külföldi katonák számát. Mint közölte, a kivonulás ügye már annyira előrehaladott, hogy elkészült egy "kézikönyv" is, amelyik tartalmazza, hogy melyik körzetből melyik egységet vonják ki. "2007 végére a nemzetközi haderő túlnyomó része elhagyja majd az országot"- idézte a Times.

Irakban jelenleg körülbelül 8000 brit és 138 ezer amerikai katona állomásozik, számos más ország katonáival egyetemben, de ez a szám egyre csökken. Az amerikaiak a héten adtak például át egy nagyobb katonai bázist az iraki erőknek Bagdadban. A britek várhatóan még nyár előtt átadnak kettőt a helyieknek az általuk ellenőrzött négy dél-iraki tartomány közül. A Times szerint az év végére Irakban kevesebb brit katona lehet, mint Afganisztánban.