ENSZ-repülővel ugratta volna háborúba Bush Szaddámot

Vágólapra másolva!
Egy ENSZ-színekre mázolt U2-es repülőt küldtek volna Bushék csalétekként Irak fölé, hátha Szaddám rálő a gépre. Ez adott volna okot az Irak elleni háború megindítására, mert sokáig nem találtak más igazolható indítékot. Az amerikai elnök, egy 2003-as találkozón ezen kívül több lehetőséget is vázolt Tony Blair brit miniszterelnöknek háborús ok kialakítására - állítja egy közelmúltban megjelent könyv.
Vágólapra másolva!

George Bush amerikai elnök úgy teremtett volna háborús okot Szaddám Huszein ellen, hogy egy ENSZ-színekre befestett repülőt röptetett volna át Irak felett, hátha a rezsim lelövi. Ezt Philippe Sands emberi jogi ügyvéd állítja közelmúltban megjelent könyvében, a Törvény nélküli világban (Lawless World) - írja a Guardian. Sands szerint Bush a tervről Tony Blair brit kormányfőnek is beszámolt 2003-ban, hat héttel az iraki háború előtt, és azt is világosan kijelentette, hogy mindenképpen harcba száll, jóllehet akkor még próbálta erőltetni az ENSZ-határozatot.

A könyv szerint egy ENSZ-felségjelekkel ellátott U2-es kémrepülőt irányítottak volna Irak fölé, vadászgépkísérettel. A gép normális repülési magassága azonban jóval meghaladta az iraki légvédelem hatótávolságát. Bushnak el kellett volna rendelnie, hogy a megszokott 90 ezer láb helyett, alacsonyabban repüljön.

Bush ugyanazon a találkozón azt is felvetette, hogy előszedhetnének egy olyan iraki disszidenst, aki beszámolna a közvéleménynek a tömegpusztító fegyverekről, és Szaddám meggyilkoltatásának is adott volna egy kis esélyt az amerikai elnök - írja a brit lap.

Sands szerint a két politikus azért találkozott, hogy találjanak valami igazolható tényt, amely alátámasztja, hogy Szaddám megsértette az 1441-es ENSZ-határozatot. Az ENSZ fegyverzetellenőrei által megszerzett bizonyítékok ugyanis nem voltak elegendők, ezért mérlegeltek más lehetőségeket is.