Börtönbe kerülhet a Beckenbauer büntetését elengedő rendőr

Vágólapra másolva!
Okirathamisítás vádjával eljárást indítottak egy rendőr ellen, aki nem büntette meg a gyorshajtáson ért Franz Beckenbauert, a június 9-én kezdődő németországi labdarúgó-világbajnokság szervező-bizottságának elnökét, aki játékosként és szakvezetőként is vb-t nyert a német válogatottal.
Vágólapra másolva!

A Münchner Merkurs című lap beszámolója szerint a "Császár" egy mellékutcában a megengedett 30 helyett 60-nal hajtott, a közlekedési lámpába szerelt kamera azonban rögzítette a szabálysértést. A újság úgy értesült, hogy az üggyel foglalkozó rendőrségi munkatárs széttépte a feljelentést és az ügy iratait megsemmisítette, amikor felismerte a kamera felvételén Beckenbauert. Az eset még tavaly júniusban történt.

A müncheni rendőrség szóvivője elismerte, hogy egy munkatársnak felmondtak, mert felmerült vele szemben a bűncselekmény gyanúja, amely, ha bizonyítást nyer, börtönbüntetést von maga után. Hozzátette: a vétkes sofőr megkapta a törvényben előírt pénzbüntetést és egy hónapra bevonták a jogosítványát, arra a kérdésre azonban nem válaszolt, hogy Beckenbauer volt-e a gyorshajtó.