A kivégzettek haláltusája aggaszt egy bírót az USA-ban

Vágólapra másolva!
Új szabályokat vezetne be a kaliforniai kivégzésekben egy szövetségi bíró. Jeremy Fogel szerint a jelenleg alkalmazott nyugtatók nem feltétlenül akadályozzák meg, hogy az elítélt ne éljen át pokoli kínokat a mérgektől. A bíró egy jövő hétre kitűzött kivégzés elhalasztásával fenyegetőzik.
Vágólapra másolva!

Egy amerikai szövetségi bíró elhalasztaná egy jövő hétre kitűzött halálos ítélet végrehajtását Kaliforniában. Jeremy Fogel bíró közölte, leállítja az ítéletet, amíg nem lehet teljesen meggyőződni arról, hogy a halálinjekció nem okoz felesleges szenvedést az elítéltnek - írja a BBC News.

Jövő héten egy 1981-ben elkövetett nemi erőszak és gyilkosság miatt halálra ítélt Michael Moralesen hajtanák végre az ítéletet. A férfi védői azonban azzal érvelnek, hogy az injekcióban lévő méregkeverék miatt védencük pokoli kínok között hal majd meg, mert nem hatnak elég jól a méreg előtt alkalmazott nyugtatók.

A bíró szerint az alkotmány is tiltja az olyan büntetést, amely "nem egyeztethető össze a gondoskodó társadalmat jellemző tisztességgel", és azzal is érvelt, hogy a decemberben kivégzett Stanley Tookie Williams halála is percekig tartott.

Jeremy Fogel közölte, attól tart, hogy az elítélteknek adott nyugtatók nem minden esetben elég erősek, hogy megakadályozzák a méreginjekció szívbénító vegyi anyaga által okozott fájdalmat. A bíró szerint védőügyvédek és ügyészek is elismerték, hogy a mérgek rendkívüli fájdalmat okoznak azoknak, akik egy kicsit is maguknál vannak, amikor megkapják az injekciót.

Orvosszakértők ugyanakkor kitartanak amellett, hogy a jelenleg alkalmazott nyugtatók és fájdalomcsillapítók hatása elég erős, hogy bárkit egy percen belül kiüssenek.

A bíró azt javasolja, hogy adjanak gyors hatású barbiturátokat az elítélteknek, mielőtt megkapják a méreginjekciót, de alternatívaként felvetette annak a lehetőségét is, hogy a halálraítéltet a végzetes injekció beadása előtt egy szakember vizsgálja meg, hogy meggyőződjön arról, valóban nincs eszméleténél.

Fogel bíró közölte, ha javaslatait elutasítja az állam, akkor elhalasztja a jövő hétre tervezett kivégzést, és bírósági meghallgatásokat kezdeményez az injekciós kivégzés Kaliforniában alkalmazott formája ügyében.