Álnéven kezeltette magát Belgrádban Mladic

Vágólapra másolva!
A '90-es években - álnéven - többször is kezeltette magát Belgrádban a serbrenicai mészárlás egyik főfelelősének tartott Ratko Mladic tábornok. Ez azokból a dokumentumokból derül ki, amelyet a szerb hatóságok hamarosan elküldenek Hágába. Belgrád most különösen törekszik kimutatni igyekezetét a háborús bűnökkel vádolt volt tábornok elfogására, mivel február 27-én, az EU - Mladic miatt - felfüggesztheti vele a társulási és stabilizációs tárgyalásokat.
Vágólapra másolva!

Háromféle álnevet is használt Ratko Mladic, a srebrenicai népirtás levezénylésével vádolt, volt boszniai szerb hadseregparancsnok, amikor a múlt évtizedben, Belgrádban gyógykezeltette magát. Erről hétfőn számolt be a Beta belgrádi hírügynökségnek a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködésért felelős kormánytanács elnöke, Rasim Ljajic. Ljajic szerint Mladic 1993 és 1997 között gyógykezeltette magát Belgrádban. Ezt a megállapítást - több másikkal együtt - az a dokumentáció tartalmazza, amelyet a kormánytanács jóváhagyásával megküldenek a hágai ügyészségnek.

Ljajic szerint 36 darab, Mladic-okmányról van szó. Közöttük megtalálhatók a tábornok nyugdíjával kapcsolatos adatok, illetve azoknak a személyeknek a neve, akiknek meghatalmazásuk volt a vádlottól a havi ellátmány felvételére. A nyugdíj folyósítását nemrégiben állította le a belgrádi védelmi minisztérium.

Az Európai Unió miniszteri tanácsa február 27-én dönt arról, hogy Carla Del Ponte hágai főügyész kérésére megszakítja-e a társulási és stabilizációs tárgyalásokat Szerbia-Montenegróval. Belgrádban tartottak attól, hogy már a tárgyalássorozat kedden esedékes második fordulóját sem rendezik meg, de úgy néz ki, hogy a megbeszélést mégis megtartják.

A február 27-i időpont közeledtével ugyanakkor láthatóan egyre idegesebbek a kormánypolitikusok a szerb fővárosban, és egyre-másra bizonygatják, hogy a hatóságok éjt nappallá téve kutatnak Mladic után. Ezt erősítette meg hétfőn Zoran Stojkovic szerbiai igazságügyi miniszter és Dragan Jocic belügyminiszter is, akik Mladicra utalva közölték: megtörténhet, hogy Szerbiában bujkál valaki, ugyanakkor nehezen elérhető, különösen, ha olyan tapasztalt katonáról van szó, aki egész életében háborúzott, és különleges "logisztikával" rendelkezik.

Goran Petrovic, a szerb titkosszolgálat egykori főnöke közölte a Banja Luka-i Nezavisne Novine című napilapban hétfőn megjelent interjújában, hogy a szerb hatóságok állandó kapcsolatban állnak a körözött generálissal, és már véget értek a vele folytatott a tárgyalások. Petrovic úgy tudja, hogy Belgrád tíz nap haladékot kért Brüsszeltől, és ez arra utal, hogy február 21-től kezdődően, ennyi ideje maradt Mladic kiadatására. A hatóságok most már csak a legkedvezőbb forgatókönyvet keresik a kiadatás lebonyolítására - mondta a szerbiai titkosszolgálat volt főnöke.