Rumsfeld: Nem hoz veszélyt az arab cég amerikai kikötővásárlása

Vágólapra másolva!
Donald Rumsfeld védelmi miniszter szerint semmiféle biztonsági aggodalomra nem ad okot az, hogy az egyesült arab emírségekbeli Dubai Ports World megvásárol hat nagy amerikai kikötőt.
Vágólapra másolva!

A miniszter keddi sajtóértekezletén kiemelte, hogy Egyesült Arab Emírségek megbízható partner, szoros katonai, gazdasági és politikai kapcsolatokat ápol Amerikával, harcol a terrorizmus ellen és katonai létesítményeket fogad be. A szerződés szerint a kikötők biztonságáért továbbra is az amerikai Parti Őrség felel majd, nem pedig a cég - hangoztatta Rumsfeld.

Az amerikai kongresszusban felzúdulást váltott ki, hogy a gyakorlatilag állami tulajdonú arab cég 6,8 milliárd dollárért megvásárolja a New York-i, newarki, philadelphiai, baltimore-i, New Orleans-i és miami kikötőket. Az amerikai konténerkikötőket mindig is a Egyesült Államok Achilles-sarkaként emlegetik a terrorizmus veszélyéről folyó vitákban.

Hillary Clinton New York-i és Robert Menendez New Jersey-i szenátor egyenesen törvényben akarja megtiltani amerikai kikötők eladását olyan cégeknek, amelyek külföldi kormányok tulajdonában vannak, vagy amelyeket külföldi kormányok ellenőriznek.