Egy rendőr megsebesült egy baszkföldi robbantásban

Vágólapra másolva!
Egy rendőr megsebesült Spanyolország baszkföldi részén egy robbantásban hétfő este - jelentette az EFE spanyol hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A robbanószerkezet a Bilbao közelében lévő Munguia településen egy bírósági épület mellett lépett működésbe. A sebesült rendőrt kórházba szállították, de állapotáról hivatalosan nem közöltek semmit sem. Egyelőre nem tudni, hogy ki követte el a merényletet, de nagy valószínűséggel az ETA, a Baszk Haza és Haladás nevű szervezet állhat a robbantás mögött.

Az ETA 1960 óta harcol a mindenkori madridi kormány ellen annak reményében, hogy önálló államot hoz létre Spanyolország területén. Támadásaiban eddig mintegy nyolcszázan vesztették életüket. Legutóbb azonban már majd három éve, 2003 májusában hajtott végre halálos kimenetelű merényletet, amikor egy gépkocsi felrobbantásában két rendőr halt meg.