Súlyos merényletet követtek el Bagdadban

Vágólapra másolva!
Súlyos, a legfrissebb jelentés szerint 21 halálos áldozatot követelő merényletet követtek el kedd délután Bagdadban egy síita mecsetnél, egy piac mellett az északi városrészben.
Vágólapra másolva!

A rendőrség első jelentése szerint sok a sebesült is, a számuk 40-50 körül jár. A belügyminisztériumban úgy tudják, hogy egy az út mentén leparkolt gépkocsiban rejtett pokolgép robbant fel. A rendőrség még nem zárta ki azt sem, hogy aknagránát csapódott be az délutáni imáról távozó emberek közé.

Az iraki fővárosban kedden korábban egy még nagyobb veszteséget okozó, 32 emberéletet kioltó merénylet is volt. A szamarrai síita szentély múlt szerdai megtámadása a háború utáni Irak legnagyobb terrorhullámát váltotta ki, amelyben 379 embert gyilkoltak meg a bagdadi kormány keddi összesítése szerint.