Belgrád szolidaritást vállalt Pekinggel

2006.03.01. 20:51

Belgrád szolidaritást vállalt szerdán Pekinggel a tajvani vezetés ellenében: egyetértett vele abban, hogy veszélyezteti a békét és a stabilitást az ázsiai-csendes-óceáni térségben az, hogy Tajpej felszámolta a szigetország és Kína egyesítésén munkálkodó konzultatív testületet.

A szerbia-montenegrói külügyminisztérium közleménye szerint elítélendő az, hogy Csen Suj-pien tajvani elnök hétfőn megszüntette a Nemzeti Egyesítés Tanácsát, amelynek egyébként csupán szimbolikus jelentősége volt. A testület, amelyet a kommunista Kínához való közeledés pártján álló előző tajvani kormány hozott létre még 1990-ben, nem ülésezett azóta, hogy Csen 2000-ben hatalomra került.

A belgrádi kiállás Kína mellett nyilvánvalóan kapcsolatba hozható azzal, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának minapi, Koszovóval foglalkozó ülésén a kínai nagykövet volt az egyetlen, aki határozottan a tartomány függetlensége ellen, Szerbia területi egységének csorbíthatatlansága mellett foglalt állást. A belgrádi külügyminisztérium közleményében nem is leplezte túlzottan, hogy részéről kölcsönös gesztus a szolidaritás vállalása Kínával.

"... ebből az alkalomból a szerbia-montenegrói külügyminisztérium elismeréssel adózik a Kínai Népköztársaságnak, amely az ENSZ BT állandó tagjaként az ENSZ-alapokmánnyal összhangban elvi támogatást nyújtott országunk szuverenitásának és területi egységének" - hangsúlyozza a szerbia-montenegrói külügyminisztérium.