[origo] nagyvilág>
Három vádlottja van a brit rekordrablásnak
MTI|2006. 03. 02., 6:54|Egy üzletembert és két társát vádolják a brit hatóságok a múlt heti rekordösszegű rablással. A három középkorú férfi ellen bűnszövetkezés és orgazdaság a vád. A rablók összesen több mint 53 millió fontot (20 milliárd forint) zsákmányoltak vakmerő, túszejtéses akciójuk során, amikor egy banki pénzlerakatot rámoltak ki.
Három személyt vádol a brit rendőrség azzal, hogy részesei voltak a szigetországban történt eddigi legnagyobb készpénzrablásnak. A rajtaütést egy fegyveres banda hajtotta végre egy hete a Securitas értékőrző és -szállító cég Kent grófságbeli pénzlerakatában, ahol a Bank of England, vagyis a brit jegybank is tárol készpénzt. Zsákmányuk több mint 53 millió font (20 milliárd forint volt).
Egyiküket, John Fowler 57 éves üzletembert bűnszövetkezéssel és azzal vádolják, hogy túszul ejtette a lerakat vezetőjét, feleségét és fiát. A 47 esztendős Stuart Royle elleni vád szintén bűnszövetkezés. A banda harmadik tagját, a 39 éves Kim Shackeltont orgazdasággal vádolják.
Az egyik nyomozó szerint a vizsgálati eljárás hónapokig vagy akár évekig is eltarthat. Ráadásul további bűnözőket is keresnek, és egyelőre az elrabolt pénznek is csak egy része került elő. Korábban tizenegy személyt vettek őrizetbe, de közülük nyolcat óvadék ellenében szabadlábra helyeztek.
A rablást akciófilmbe illő módon követték el. A banda egyik osztaga, amelynek tagjai rendőregyenruhához hasonló öltözetet viseltek, a lerakat igazgatójának kocsiját egy kék villogóval ellátott Volvóval tartóztatta fel. Az álrendőrök a raktárigazgatót bilincsbe verték és egy furgonba ültették. A banda egy másik része eközben a raktárigazgató feleségét és nyolcéves kisfiát a család otthonából fegyverrel elrabolta és túszként fogva tartotta. Az igazgatóval közölték, hogy családja a fogságukban van, és ha nem nyitja meg a Tonbridge-ben lévő lerakat széfjeit, bántódásuk eshet. Foglyukkal ezután visszatértek a raktárhoz, az ott lévő tizennégy alkalmazottat megkötözték és távoztak a készpénzzel.
Kapcsolódó cikkek:
(MTI)
Címlapsztori»
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
Egy újabb lépés lehet a nemzethalál felé vezető úton az új orosz oktatási törvény, amely néhány szakértő szerint alapjaiban fenyegeti az Oroszországban élő kisebbségek, ...
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
Minden korábbi rekordot megdöntöttek azok a kiberbűnözők, akik egy tavaly decemberi és egy idén februári akcióban összesen 45 millió dollárt loptak el két közel-keleti ...
Ennyi volt Obama?
Alig több mint száz nappal ezelőtt kezdte meg második ciklusát Barack Obama, de sokan már a politikai nekrológját írják. Tényleg elszenvedett néhány csúfos kudarcot, de ...
A rezsiköltség vezeti válaszúthoz az EU legnyomorultabb országát
A villanyszámla az egekbe szökik, a fizetések a béka feneke alatt vannak, az állami megrendeléseket mutyik közepette osztják a csókosoknak, és mindig ismerni kell ...
Kisgyerek a cukorkaboltban
Michael Misick csóróként lett főminiszter, de hamar beleszokott a nagyvilági életbe. A karibi luxuparadicsom, Turks- és Caicos-szigetek egykori miniszterelnöke több ...
A leggonoszabb emberek a világon
A drogkirály, aki olajoshordóban süti meg az ellenfeleit, a tudós, aki tömegpusztító fegyveren ügyködik, a terrorista, aki pusztító támadások mögött áll, az elnök, aki a ...
Nem menekülünk semmitől
Él egy kis közösség a második legnagyobb görög szigeten. Tagjai hátat fordítottak a modern társadalomnak, jurtába költöztek, igyekeznek önellátókká válni. Maguk termelik ...
Lefejezték az albán drogmaffiát
Szereti az autókat és az ingatlanokat, engedély nélkül épített szállodát. A rendőrség szerint az övé az egyik legerősebb regionális bűnszervezet, de csak egyszerű ...
Babaarcú király vet véget a nőuralomnak
Egy modern apuka váltja keddtől minden holland nagymamáját. Az alkotmányos királyságnak három királynő és 123 év után lesz újra férfi uralkodója. Vajon elfogadják a ...
Beindult a nyerészkedés az új influenzával
Rendkívül hatékonyan terjed az az influenzavírus, amely Kínában ütötte fel a fejét márciusban. A kínai hatóságok próbálják megakadályozni, hogy az országon kívülre is ...
Kik nézik szúrós szemmel Orbánt?
Mosolyszünet kezdődött az Egyesült Államokkal, összebalhéztunk Romániával, a németek és az osztrákok is szúrós szemmel néznek Magyarországra. Az Orbán-kormány három év ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
- Orbán az elefánt a porcelánboltban
- Kerényi lebuzizta Alföldi színházát
- Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
- Újabb sorozatgyilkos mehet haza
- Megölte az FBI a bostoni robbantó barátját
- Négy fideszes nem szavazta meg a trafiktörvény módosítását
- A kormány alkut kínálna Brüsszelnek
- Hiába védte magát kamerákkal a régóta keresett bűnöző
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Egy debrecennyi magyar már külföldön él
- Szamarak téptek szét egy férfit Magyarszecsődön
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkuldj, járj jól! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Lego Chima játékok
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/1304/2013042650.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)