Volt némi haladás Irán és az EU bécsi tárgyalásán

Vágólapra másolva!
Noha megállapodás nélkül ért véget Bécsben Irán és az Európai Unió külügyminisztereinek tárgyalása, mégis volt némi haladás a kompromisszum felé - közölték pénteken diplomáciai források.
Vágólapra másolva!

A francia és a német külügyminiszter hivatalos közlése szerint a találkozó kudarcba fulladt, mert Irán nem volt hajlandó lemondani az urándúsítás jogáról. A megbeszélést közelről ismerő diplomaták szerint azonban a két fél olyan terveket vitatott meg, amelyek révén ki lehetne jutni a zsákutcából. Részleteket nem árultak el, de azt elmondták, hogy lényegében arról lenne szó, hogy Iránnak a jövőben megengednék kis mennyiségű urán dúsítását, ha vállalja, hogy most, meghatározatlan időre befagyasztja ezt a tevékenységet.

A kompromisszumos javaslat, a nevük elhallgatását kérő diplomaták szerint Oroszországtól származik, és Szergej Lavrov külügyminiszter hétfőn Washingtonban is előterjeszti, hogy megismerje az Egyesült Államok véleményét.