Lengyelországot is elérte a madárinfluenza

Vágólapra másolva!
A madárinfluenza H5N1 vírusa okozta egy hattyú elpusztulását Lengyelországban, ahol korábban még nem találtak madárvész miatt elhullott állatot. A tetem lelőhelye körül biztonsági övezetet alakítottak ki.
Vágólapra másolva!

A madárinfluenza-vírus emberre veszélyes, H5N1 altípusát találták meg a hét végén egy döglött hattyúban az észak-lengyelországi Torun városában - adta hírül vasárnap a TVP3 közszolgálati televízió, megjegyezve, hogy ez az első madárinfluenza-eset az országban.

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési ninisztérium a nap folyamán részletesebb tájékoztatást ad, egy toruni válságstáb pedig 3 kilométeres biztonsági övezetet alakított ki a hely körül, ahol az elhullott madárra leltek - közölte a tévé a lengyel állategészségügyi szolgálatok vezetőjére hivatkozva.

A madárinfluenza vírusának több előfordulását jelezték az utóbbi napokban Lengyelország Németországgal és Szlovákiával közös határa közelében.