Embertelen körülmények között bujkál Mladic

Vágólapra másolva!
Emberhez méltatlan körülmények között bujkál Ratko Mladic. Erről a szerb védelmi miniszter beszélt egy televíziós nyilatkozatában. Zoran Stankovic szerint Mladic után elsősorban a szerb titkosszolgálat és a belügyminisztérium kutat.
Vágólapra másolva!

Stankovic az RTS állami tévében nyilatkozott, ahol közölte, hogy Mladic személyi védelmét egy nagyon szorosan összetartó csoport látja el, amelynek tagjait gyakran váltogatják.

A védelmi miniszter szerint Mladic után elsősorban a szerb titkosszolgálat és a belügyminisztérium kutat, illetve "a katonai vonatkozású akciókban" a katonai biztonsági szolgálat is együttműködik velük. A szakszolgálatok emberei jártak azokban a lakásokban, amelyekben Mladic korábban bujkált, és kiderült, hogy a tábornok "méltóságon aluli" körülmények között rejtőzködik.

Stankovic szerint Mladicnak kell felelnie azokért a tettekért, amelyeket a boszniai szerb hadsereg számlájára írnak, mivel ő állt a hadsereg élén. A miniszter eredeti hivatásánál fogva - katonaorvos, a belgrádi katonai kórház igazgatója volt - jól ismerte Mladicot.

A Dnevnik című napilapban egy ismert újvidéki ügyvéd a minap bejelentette, hogy bűnvádi feljelentést tesz Zoran Stankovic ellen, mert egy nyugati hírügynökségnek adott nyilatkozatában öngyilkosságra szólította fel Mladicot. Az ügyvéd azzal érvelt, hogy az öngyilkosságra való felhívás bűntény, ráadásul a miniszter ezt hivatali helyzetével visszaélve követte el, mivel saját beosztottjának, a szerbia-montenegrói hadsereg nyugalmazott tisztjének mondta. Stankovic azonban közölte az RTS-szel, hogy sose szólította fel öngyilkosságra Mladicot, hanem azt mondta el, hogy az ő helyzetében hogyan cselekedne.