Spórolás miatt olajtól szutykos az alaszkai tundra

Vágólapra másolva!
Egyes becslések szerint egymillió liternyi nyersolaj folyt el egy alig egy centis lyukon egy régi alaszkai olajvezetékből. A BP olajtársaság leányvállalatának kezelésében lévő csővezetéken csak napokkal a szivárgás kezdete után fedezték fel a hibát. A társaságot azzal vádolják, hogy túl sokat spórolt a karbantartási költségeken és ez okozta a súlyos szennyezést
Vágólapra másolva!

Feltehetően a karbantartási költségek folyamatos csökkentése vezetett az egyik legsúlyosabb alaszkai olajszennyezéshez. Többszázezer liter nyersolaj folyt el a BP alaszkai olajvezetékének elrozsdásodása miatt idén, márciusban. Az olajszivárgásra először a hónap elején figyeltek fel, amikor feltűnt egy olajfolt a föld felett húzódó vezeték egy pontjánál. Több - feltehetően öt - nap telt el a szivárgás kezdete és észlelése között. A szennyezés hatalmas mértéke azonban csak a tisztító munkálatok során tárult fel.

Tűszúrásnyi lyuk

A szennyezés elhárításán dolgozó csapatok eddig több mint 190 ezer liternyi nyersolajat és olajjal szennyezett, olvadt havat távolítottak el a kilyukadt cső környékéről. A jelentések szerint a szivárgás az egyik legsúlyosabb szennyezés a vezetékrendszer történetében. A térségben a legnagyobb szennyezés 1989-ben történt, amikor az Exxon Valdez tankhajóból több mint 40 millió liter olaj folyt a tengerbe. A mostani szivárgás alkalmával, becslések szerint egymillió liter nyersolaj folyhatott el.

Az alaszkai környezetvédelmi minisztérium szerint az olajszivárgás egy tűszúrásnyi méretű lyukon indult el, amelyet a nyomás megközelítőleg másfél centiméteresre tágított ki az elkorrodált acélcső falában. A vezetéket a '70-es évek elején, szinte az elsők között építették.

Drága spórolás

A cső egy olyan ponton lyukadt ki, ahol a föld alá vezették, hogy ne akadályozza a karibuk vándorlását. Az események miatt felerősödtek azok a vélemények - főleg környezetvédő szervezetek kritikái -, amelyek szerint a BP multinacionális olajtársaság kútjainak, vezetékeinek és szivattyúinak karbantartási költségén spórol. A társaság azonban hevesen visszautasítja az ilyen vádakat.

Ennek ellentmond ugyanakkor, hogy a BP-nek az érintett alaszkai csővezetékeket kezelő leányvállalatára, az Exploration Alaskára az utóbbi időben több alkalommal - legutóbb például 2004-ben 1,2 millió dolláros - pénzbüntetést szabtak ki a hatóságok a környezetvédelmi előírások megszegése miatt. A társaságnak most megtiltották, hogy beindítsa szivattyúit, amíg a teljes, kezelésében lévő vezetékrendszert felül nem vizsgálják, és ki nem javítják.

Ráadásul az alkalmazottak azt állítják, az elmúlt években számtalan alkalommal figyelmeztették a vezetést, hogy a karbantartási és ellenőrzési költségek csökkentése drámai módon megnöveli a balesetek vagy olajszivárgások esélyét. A New York Timesnak nyilatkozó Marc Kovac szakszervezeti illetékes szerint már négy éve folyamatosan küldik a figyelmeztetéseket a vezetésnek a költségcsökkentések miatt, de semmi sem változott.

Egy 2003 februárjában kelt e-mail például egyenesen a korrózió-felügyeleti csoport létszám-csökkentésének veszélyeire figyelmeztetett. A nyolcról hat fősre csökkentett csapat pedig már akkor egyhónapos elmaradásban volt a tervezett ellenőrzésekkel. A társaság ugyanakkor azzal védekezik, hogy mindig kivizsgálják az ilyen figyelmeztetéseket.

A kérdéses szakaszról azt állította a cég egyik szóvivője, hogy tudatában voltak a korróziónak, de annak mértéke, egy tavaly őszi ellenőrzéskor még nem érte el azt a szintet, amely veszélyeztette volna a cső működő-képességét. A szóvivő szerint eddig ismeretlen okokból romlott le az érintett szakasz korróziós mértéke tavaly szeptember és az idei szivárgás között.