Lapértesülés szerint Mladic elszökhetett Szerbiából

Vágólapra másolva!
Nem kizárt, hogy elhagyta Szerbiát a srebrenicai népirtás miatt körözött Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok. A Politika című belgrádi napilap szerint a hatóságok kihallgatták Mladic egykori bújtatóit.
Vágólapra másolva!

A Politika című belgrádi napilap a Mladic után kutató nyomozati szervekhez közel álló forrásra hivatkozva írt pénteken Mladic esetleges szökéséről. A lap szerint a nyomozóhatóságok az elmúlt egy hónapban több mint húsz kihallgatást bonyolítottak le a szerbia-montenegrói hadsereg tisztjeivel, akik 2001-2002-ben kapcsolatban voltak a legkeresettebb hágai vádlottal, miközben ő különféle laktanyákban bújkált.

"Kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a hadsereg tisztjei komoly problémákba ütköztek, amikor ki akarták tessékelni Mladicot a kaszárnyából" - mondja a Politikának a nevének elhallgatását kérő illetékes. Szerinte a gondok azután kezdődtek, amikor 2002. április 11-én a szövetségi parlament elfogadta a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködésről szóló törvényt.

Mladic nehéz pszichikai állapotba került, nem akarta elhagyni a laktanyát, azzal fenyegetőzött, hogy fegyveres összetűzésbe torkollhat, ha megvonják tőle a "vendégszeretetet" - mondja a Politika informátora. Az újság szerint 2002. júniusában mégis rákényszerítették őt arra, hogy elhagyja a Gornji Milanovic melletti Stragari katonai objektumot. "Nem tudni, hogy azután mi történt. Úgy tűnik számunkra, hogy gyorsan rendezte támogatóinak sorait, és vannak arra utaló jelek, hogy elhagyta az országot" - idézi az újság a név nélkül nyilatkozó informátort.

A szerbiai és a boszniai sajtóban időről időre felröppennek hírek a tábornok hollétéről. Utoljára egy hónappal ezelőtt söpört végig minden addiginál erősebb hírhullám Mladicról, a lapok a hivatalos cáfolatok ellenére azt állították, hogy a szerbiai hatóságok kapcsolatba léptek a szökevénnyel, aki nem hajlandó önként feladni magát.

Az Európai Unió legutóbb április 5-ig adott határidőt Szerbiának arra, hogy kiadja Hágának Mladicot. Amennyiben ez sem történik meg, nem kerül sor a stabilitási és társulási egyezményről szóló tárgyalások harmadik fordulójára Szerbia-Montenegróval - állítják az EU illetékesei.